Lapunkban már többször is beszámoltunk az ismételt előkészítő tárgyalásokról, de azért idézzük fel röviden az eddig történteket:

  • Pécsett éveken át nem indult nyomozás, hiába cikkezett arról a helyi sajtó, többek között a Szabad Pécs, hogy a tömegközlekedési vállalat, a Tüke Busz az eredetileg ajánlott árnál 600 millió forinttal drágábban vette meg 2015-ben a használt hollandiai Volvo-buszflottát. Információink szerint az ügyben tett feljelentéseket is sorra visszadobták. Egy holland banktisztviselőnek kellett lépnie ahhoz, hogy végre itthon is beinduljon az igazságszolgáltatás gépezete.
  • Csengő András, a Pécsi Sörgyár volt vezérigazgatója, Hollandia egykori tiszteletbeli konzulja hibázott, amikor ennek a bizonyos 600 millió forintnak a felét próbálta éppen tisztára mosni. Pedig krimibe illően igyekezett végrehajtani a rábízott feladatot. Diplomáciai védettségét kihasználva 900 ezer euróval kitömött bőröndjével száguldott végig autójával fél Európán. A szerb bankból felvett pénzt akarta a holland bankban befizetni. Átutalni egyszerűbb lett volna, de valószínűleg úgy ítélte meg a magyar-holland állampolgár, hogy biztonságosabb, ha személyesen hajtja végre az akciót. Rajtavesztett. A sok készpénz szemet szúrt egy holland bank ügyintézőjének, és azonnal hívta a nyomozókat. Csengőt pénzmosással gyanúsították meg, és értesítették a magyar hatóságokat.
  • A magyar rendőrség nyomozása csak ezt követően kezdődött meg, és három éven át tartott. Végül három személyt ültettek a vádlottak padjára. Az előkészítő tárgyaláson P. Endre elismerte bűnösségét, ő egy thaiföldi offshore cégen keresztül akarta eltüntetni a rábízott 500 ezer eurót.

A rendes tárgyalás jövő kedden kezdődik Vadócz Attila bíró tanácsa előtt. A vádirat szerint Paiger István I. rendű vádlott, a Tüke Busz megbízott vezérigazgatója és Csengő András összejátszott, hogy a holland buszpark vételárából 600 millió forintot eltehessenek. Paiger István határozottan tagadja a vádat. Azt állítja, ha bűncselekmény történt, azt nem ő követte el megbízott vezérigazgatóként, hanem azok, akik utasították a szerződés aláírására.

„Természetesem fenntartom bizonyítási indítványaimat, mert azok indokoltak. Többek között Bánki Erik képviselő és Csizi Péter volt pécsi alpolgármester idézését kérem” – mondta lapunk megkeresésére Paiger István védőügyvédje, Bodnár Imre. „ Bár köt az ügyvédi titoktartás, annyit azért elárulhatok, taktikánkat arra alapozzuk, hogy rövid úton és egyértelműen bebizonyítsuk, kinek van büntetőjogi felelőssége és kinek nincs ebben az ügyben.”

A védőügyvéd hozzátette: „Úgy gondolom, ebben az ügyben már a magyarországi nyomozást is csak azért folytatták le, mert a holland hatóságok rajta tartották a szemüket. De mindent ők sem láthattak.”

A per még tartogathat néhány fordulatot. P. Endre III. rendű vádlott elismerte az előkészítő tárgyaláson, hogy pénzmosást követett el, és ezért két év felfüggesztett börtönre ítélték. Ő most tanúként tér vissza a rendes tárgyalásra, és ennek a per kimenetele szempontjából jelentősége lehet. Vádlottként ugyanis hallgathatott volna, de tanúként ezt már nem engedheti meg magának. P. Endréről annyit tudni lehet, hogy Bánki Erik visszanémetesített nevű (Bauer) testvérével állt szoros üzleti kapcsolatban.