Meredeken felfelé ívelő pályára állt a koronavírus-járvány alatt a téglási székhelyű HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt., ami a HAJDU Cégcsoport épületgépészeti termékeket forgalmazó társvállalata. Az elmúlt egy évben mintegy 100 fővel nőtt a dolgozói állományuk, valamint jelenleg is körülbelül még ugyanennyi munkavállalókat keresnek – írta a dehir.hu 

Az elsősorban bojlereket gyártó cég 6,5 milliárd forintos árbevételével a bázisukat 32 százalékkal, az időarányos terveredményeiket pedig több mint negyedével haladták meg az év első 6 hónapjában. A növekedés okai között szerepel, hogy az egyik legnagyobb piaci régiójuk, a német stagnált ugyan, viszont a francia és az orosz kiemelkedő mértékben emelkedett. A vállalat egyébként mintegy 30 országba exportálja termékeit.

A cég tájékoztatása alapján nemcsak a Hajdúsági Ipari Zrt. a cégcsoporton belül az egyetlen vállalat, amelytől jelentős bővülés várható. A HAJDU Autotechnika Ipari Zrt is hasonló cipőben jár. A termelésük gyorsan növekszik, ezért megcélozták a 60 százalékos növekedést 2021-ben, ami 8 milliárd forintos árbevétel-realizálást jelentene. Mindkét vállalatnak problémát okoz azonban a munkavállalók létszámának felduzzasztása, valamint a megfelelő szakemberek megtalálása. 

A cégcsoport története egyébként 1952-ig nyúlik vissza, akkor alapították a Hajdúsági Iparműveket. A cég ekkor még hadiipari üzemként működött. Az Opten.hu adatai szerint a HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt-t 2005-ben jegyezték be, jelenleg pedig mintegy 500 főt foglalkoztat. Nettó árbevételük a 2020-as évben 10,8 milliárd forint volt, ami több mint 7 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Adózás előtti eredménye tavaly 778 millió forintot tett ki, ami 156 százalékos ugrás 2019 óta.