- Hogyan változott az elmúlt években a Velencei-tó vízpótlása, egyáltalán változott?

- A vízpótlás lehetőségei az elmúlt években nem változtak. A Velencei-tó vízszintszabályozásában legnagyobb szerepet a Pátkai- és Zámolyi-tározók játszanak, melyek a Császárvíz vízfolyáson létesültek. Elsődleges funkciójuk a vízrendszer bővizes időszakában a vízfolyáson érkező többlet vizek tározása a Velencei-tó vízpótlása érdekében, illetve a vízfolyás mentén elhelyezkedő területek elöntés elleni védelme. A tározók szerepe nem változott meg, az üzemrendjükben sincs változás. A tározók vízminősége viszont romlott, mely nyilvánvalóan korlátozza a vízpótlási funkció beteljesülését.

- Pontosan milyen vízgyűjtő területe van a tónak? 

- A Velencei-tó vízgyűjtője 602 km2 kiterjedésű, a Vértes-hegység délkeleti lejtője, a Mezőföld északi része és a Velencei-hegység alkotja. A hegységtől északnyugatra a Zámolyi-, délkeletre a Velencei-medence terül el. A Velencei-tó a vízgyűjtője déli részén található. A tó vízrendszerének három fő eleme: a Császárvíz, a Vereb-Pázmándi-vízfolyás és a tó közvetlen vízgyűjtőjének többnyire időszakos vízfolyásai. A vízgyűjtő legnagyobb része, 64 százaléka (383 km2) a Császár-vízhez tartozik, a vízfolyás a Vértes-hegység lábánál lévő forrásokból ered és a Zámolyi-medence vizeit gyűjti össze. A Császár-vízen található két tározó sorrendben a Zámolyi- és a Pátkai-tározó. A tó második legnagyobb befolyója a Vereb-Pázmándi vízfolyás (105 km2), mely Vereb községnél ered és a tó keleti végébe torkollik, nyáron időszakosan kiszárad. A tó közvetlen vízgyűjtője északi és déli partján lévő völgyekkel, időszakos vízfolyásokkal 114 km2.

- A vízpótlásban mekkora szerepe van a csapadéknak?

- A Velencei-tó vize a vízgyűjtőjén lehullott csapadékokból származik. A csapadékok szerepe tehát kiemelkedő a Velencei-tó víztérfogata szempontjából. A csapadék évközi egyenlőtlen eloszlása a tározók megépülése előtti időszakban szélsőséges vízszinteket eredményezett a tóban.

A csapadék kapcsán megkülönböztetjük a tó felszínére közvetlenül hulló csapadékot, valamint a vízgyűjtő egyéb területére hulló, és a tóba hozzáfolyás révén beérkező vizeket. 2020-ban a tóra hullott csapadék mértéke (528 tómm) jelentősen meghaladta a vízgyűjtőről származó hozzáfolyás (158 tómm) mértékét.

- Ha ilyen jelentős a tó vízszintje esetében a ráhulló csapadék mennyisége, akkor az idei aszályosabb év lehet az oka a vízállás süllyedésének?

-  A múltbeli idősorok alapján a Velencei-tónak többször volt alacsony a vízállása. A kis vízállás oka a tó vízgyűjtőjére hulló csapadék hiányára és a hozzáfolyás csökkenésére vezethető vissza. A Velencei-tó természetes vízháztartási tényezői bevételi oldalról a hozzáfolyás és a tófelületre hulló csapadék együttese, a kiadási oldala pedig a párolgás és a szivárgás. A lehullott csapadék mennyiségében az elmúlt közel 30 évben statisztikailag nem mutatható ki csökkenés. Az átlaghőmérséklet viszont bizonyíthatóan emelkedett, mely fokozott párolgást és csökkenő lefolyást eredményezett a vízgyűjtőn. A vízpótlást szolgáló tározók és a tó szabad vízfelszíneinek párolgása is egyértelműen nagyobb volt. Ráadásul ez egy öngerjesztő folyamat, minél kisebb a vízmélység a sorozatos aszálynak köszönhetően, annál gyorsabban melegszik fel a víztest, mely egyre növekvő párolgási veszteséget eredményez.

Az alacsony vízállást így egy teljesen természetes folyamat eredményének lehet tekinteni. A kiépült szabályozási lehetőségek nélkül akár ki is száradhatna a tó az extrém aszályos időszakokban. Ez egyébként legutóbb 1866-ban elő is fordult.

- Ez alapján a tó esetében már eddig is voltak problémák, amik idén felszínre jöttek, vagy ez új jelenség?

- A Velencei-tó vízminősége alapvetően ma sem rossz és a korábbi években sem volt a tó vízminőségével probléma. A nyáron észlelt halpusztulás oka vélhetően az oxigénhiány volt, bár ezt az utólagos vizsgálatok nem feltétlenül támasztották alá. Egy sekély vízű tónál a gyors felmelegedés jelentősen és váratlanul csökkentheti az oldott oxigén koncentrációját, mely egy kedvezőtlen halélettani fázisban okozhat hasonló jelenséget.

- Felmerült, hogy valamilyen toxikus anyag okozta a halpusztulást, amely akár a bomló vízinövényzet miatt került a vízbe. Mennyire befolyásolják a Velencei-tó helyzetét az iszapkotrások, a náddal borított területek nagyságának változásai?

- A mederkotrás alapvetően vízminőségjavító hatású, mivel a még nem lebomlott szervesanyagot is eltávolítja, az a zagytéren oxidálódik, így nem fogyasztja az oldott oxigént, mindemelett a tó tápanyagtartalma is csökken. A kotrás a vízmélységet is növeli, mivel a visszamaradt mederanyagból költőszigeteket építettek. 

Dr. Bíró Tibor
Dr. Bíró Tibor
Kép: NKE

A kotrások a Velencei-tó áramlási viszonyait is javították, a friss víz áramlásáról lefűződött területek ismételt bevonásával ezeken a területeken növekedett az oxigénellátottság, a biokémiai folyamatok kedvező irányba mozdultak el. A mederkotrással párhuzamosan a tóba torkolló vízfolyások mederrehabilitációja és a vízfolyásokra épített hordalékfogó tározóterek is megújultak, így lényegesen kisebb hordalék érkezik a tóba.

A nádasok jelenléte a sekély vizű tavaknál kifejezetten kívánatos, a szervesanyag lebontásának és a növényi tápanyagok beépülésének fő színterei, ökológiai értékéről és partvédelmi szerepéről már nem is beszélve. A nádasok kiterjedését alapvetően a vízmélységi viszonyok határozzák meg, a magas vízborítás nem kedvez a növénynek. Az alacsony vízállás várhatóan növeli a kiterjedésüket, ami egyértelműen javítja a vízminőségi jellemzőket, különösképp helyes nádgazdálkodás mellett. 

- Az élővilág pusztulásában akkor a kotrások és a nádvágások nem játszottak szerepet?

- Nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a kotrásnak nincs köze a pusztulási jelenségekhez. A kotrás épp hogy eltávolítja az oxigénigényes szervesanyagokat, javítja az áramlási viszonyokat. A Velencei-tó tápanyag- és oxigénháztartási, valamint szervesanyag lebontóképesség mutatói egyaránt jók, még a kis vízállás ellenére is.

A halpusztulás a tó keleti és középső részét érintette. Ezekben a vízterekben a legkritikusabbnak számító hajnali órákban végzett utólagos mérések – mivel éjszaka nincs oxigéntermelés csak fogyasztás - nem igazolták az oxigénhiányt. Ettől függetlenül nem lehet kizárni egy időszakos alacsony oxigénszintes állapotot. A viszonylag hirtelen jelentkező hőmérsékletemelkedés, az ezzel párosuló csökkent oxigénkoncentráció és az ívási időszak egybeesése okozhatott egy olyan stresszállapotot, mely halpusztuláshoz vezetett. 

A mederkotrási beavatkozás előtt – kötelező elemként – ökológiai szakértői tanulmányt és nádgazdálkodási tervet kellett készíteni, a beruházás alatt pedig szigorú előírások mentén lehetett minden bizonnyal a műveleteket végezni. Ez egyfajta protokoll, minden hasonló esetben egyenszilárdan jár el a hatóság.

- Sokan az építőipari beruházásokat okolják a tó állapota miatt. A Velencei-tó partján folyó építkezések, a vízparti telkek - nagyobb beépíthetőség kedvéért történő - átminősítése mennyire hathatott a vízállásra?

- A part beépítettségi viszonyainak – ha az nem érinti a part vonalát – elméletileg nincs hatása a vízszintre. A Velencei-tó menti települések ivóvízellátás céljából nem vesznek ki vizet a tóból, így a fokozódó ivóvízigény sem fejthet ki hatást. Új vízkivételt ilyen sérülékenység mellett amúgy sem engednének. 

A beépítettség pedig inkább növeli a lefolyást, mely a tó szempontjából vízkészletnövelő hatású.

- Lehetségesnek tartja, hogy a halpusztulásért nem csak az oxigénhiány tehető felelőssé, hanem a partmenti építkezések során valamilyen vegyi anyag jutott a vízbe?

- Egy partfalfelújítás során semmilyen toxikus anyag felhasználására nincs szükség, semleges, úgynevezett inert építőanyagokat szokás ilyenkor használni. Egyébként a vízvizsgálatok sem mutattak ki kémiailag kockázatos anyagokat.

- A turisztikai és gazdasági hatásoktól eltekintve mi a véleményük arról, hogy hagyni kell a tó vízszintjét ingadozni és nem beavatkozni a természetes folyamatokba?

- A sekély tavak esetében, mint amilyen a Velencei-tó, a vízállások ilyen mértékű változása természetes folyamatnak tekinthető. A tó életében ezek a helyzetek megszokottak, az élővilága képes alkalmazkodni a vízállás szélsőséges helyzeteihez. Az átmenetileg alacsony vízállás a turisztikai és rekreációs igénybevételt nehezíti meg.

- Pont ezért lehet probléma, hogy a tó egyre népszerűbb a turisták körében és számos beruházást is bejelentettek a közelmúltban. Bírni fogja a tavi ökoszisztéma ezt a terhelést?

- Az épített környezet hatótényezőinek növekedése természetesen hatást gyakorol a tó élővilágára, azonban a feltételezett többletterhelés mértékét és annak hatásfolyamatait nem lehet jelen helyzetben megjósolni. Az azonban biztosan kijelenthető, hogy a tó tűrő- és alkalmazkodási képessége korlátos. 

- Ön szerint szükség van azonnali beavatkozásra, vagy elég egy hosszú távú velencei-tavi stratégia?

- A Velencei-tó úgynevezett átmeneti vízforgalmú tó, vízjárására a rendszertelenség a jellemző, akár időnként ki is száradhat(na). Ez tény. A mesterséges vízszint-szabályozás célja, hogy a vízszintcsökkenést mérsékelje. Ha a relatíve kis méretű és lecsökkent lefolyási hányaddal rendelkező vízgyűjtőn huzamosabb ideig vízhiány alakul ki - a csapadék és hőmérsékleti viszonyok miatt -, akkor számolni kell az alacsony vízállással. Vízminőség szempontjából az alacsony vízállás alapvetően nem jelent problémát, a vízhasznosítást, azon belül is elsősorban a rekreációs célú vízhasználatokat nehezíti meg. A kialakult helyzet elsősorban esztétikai problémát jelent.

Reális megoldást a Pátkai- és Zámolyi-tározók valamint a Császárvíz alsó szakaszának átfogó rekonstrukciója jelentené. Itt kell a tározási kapacitást és a tározási feltételeket javítani. Ha megtörténik a tározók kotrása, a műtárgyak felújítása, a földművek stabilizálása, akkor nagyobb és jobb minőségű víztömeg visszatartására van lehetőség, mely tompíthatja a tartósan vízhiányos állapotok miatt kialakuló vízhiányt a Velencei-tóban. Ehhez persze az is szükséges, hogy a tározók jelenlegi terhelése (szennyezése) jelentősen csökkenjen, ellenkező esetben a tározók belátható időn belül újra használhatatlanná válnak vízpótlási célra.

Életrajz

Dr. Bíró Tibor 1970-ben született, 2017 óta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense és dékánja, korábban ugyanezt a posztot töltötte be a Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Karán 2014-2016 között. Előtte oktatott a Károly Róbert Főiskolán, ahol kutatási és innovációs rektorhelyettes is volt a dékáni poszt betöltése mellett, ezt megelőzően pedig a Debreceni Egyetemen dolgozott. Főbb kutatási területei a belvízi jelenségek vizsgálataira vonatkoznak, a digitális terepmodellek és idősoros analízisek vízgazdálkodásban való alkalmazásával, a belvízi elöntések gyakoriságának statisztikai vizsgálatával, a belvíz-veszélyeztetettség térképezésével valamint belvíz-hidrológiával és az összegyülekezési folyamatok elemzésével foglalkozik. Emellett szakértője a felszíni vízfolyások vízrajzi és hidraulikai vizsgálatának, a távérzékelés vízgazdálkodási és katasztrófavédelmi alkalmazásának, továbbá a digitális medermodellek módszertani fejlesztésének és a vízminőség-védelmi modellelemzésnek.

A Napi.hu tartalmi együttműködő partnere a Nemzeti Közszolgálati Egyetem.