Az ellátási lánc továbbra is kiszámíthatatlan, így a tavalyinál nem lehet sokkal jobb nyarat várni idén. Azonban a légitársaság tanult belőle, és tartalékokat épített be a rendszerbe – mondta Váradi József, a cég vezérigazgatója.

Habár folyamatosan növekszik a kapacitás, az iparág még el sem érte a 2019-es, járvány előtti szintet

– tette hozzá. 

Wizz Air a 2024-es pénzügyi évben tovább kívánja erősíteni pozícióját: közel 1000 útvonalon, több mint 50 országba kínál utazási lehetőséget, amellyel idén 67 millió utast fog elrepíteni úti céljára – hangzott el a sajtótájékoztatón. A tervek szerint a vállalat Covid-sújtotta évekhez képest megduplázza, vagyis 8000 főre bővíti munkatársai számát.

A tervek részét képezi, hogy a pénzügyi év végére 200 repülőgépesre bővíti flottáját, amelynek 50 százaléka az Airbus A321neo repülőgépekből áll.

A 15. repülőgép üzembehelyezésének köszönhetően több magyarországi útvonalon is növelni tudja járatsűrűségét, illetve két új úti cél kerül a magyar kínálatba: a dániai Koppenhága és az egyiptomi Sarm es-Sejk is közvetlenül elérhető lesz hamarosan.

Növelik a járatsűrűséget a

Tenerife, Alicante, Madrid, Barcelona, Nápoly, Bari, Róma, Berlin, Athén, Dubai, Hurghada, és Dzsidda, Isztambul – irányokba

2023-ra pedig már egy 500-as flottával készülnek.

A tájékoztatón elhangzott, hogy még mind a mai napig Kijevben ragadt 3 gépük is, melynek hazahozataláról folyamatosan egyeztetnek az ottani hatóságokkal.

A 18 kerület légiutasadójával kapcsolatban Robert Carey, a cég elnöke kifejtette, hogy nem fogadták el a döntést, nem építették be a jegyárba ezt a díjat, bírósághoz fordulnak ez ügyben.

Kormány esetleges reptérvásárlásáról azt mondta, hogy szerinte nem a tulajdonos a lényeg, hanem a reptéren végrehajtott fejlesztések, így egy tulajdonosváltás alapjaiban nem befolyásolja majd a tevékenységüket.

A pénzvisszatérítések csúszását firtató kérdésekre Váradi József azt válaszolta, hogy az elmúlt nyáron összeomlott az operáció, ugyanis olyan hatások érték a légiirányítást, amire nem voltak felkészülve. Ettől függetlenül szerinte ők a legkevesebb törléssel működő társaság.