A cikk szerzője: Varga Zsolt.

Már önmagában is meglepő volt és politikailag kissé pikáns, hogy a baloldali vezetésű főváros egyik cége és a jobboldali Belváros közös üzletbe vágott volna bele – mint arról a Napi.hu már hírt adott. A helyzetet persze a kényszer szülte, mert az V. kerület számára is váratlanul úgy kapta meg a hirtelen államosított Vörösmarty tér üzemeltetési jogát, hogy arra nem volt felkészülve.

A karácsonyi vásár megszervezése pedig nem napok, vagy hetek kérdése, ezért a Belváros tárgyalásokat kezdett a vásárt tavaly megrendező fővárosi céggel, a Budapest Branddel. Az üzlet azonban végül nem jött össze. Lapunkkal az V. kerületi önkormányzat közölte, hogy korrekt, többszöri, partneri egyeztetés zajlott a Vörösmarty téri karácsonyi vásár megszervezése ügyében, eddig, de a Budapest Brand a saját szempontjából érthető – üzleti okokból csak 2 évre szóló együttműködés esetén tudta volna a vásár szervezését elvállalni.

„A Belváros Önkormányzata a Vörösmarty tér üzemeltetéséért, valamint az itt élőkért vállalt felelősségére tekintettel olyan együttműködést szeretett volna kialakítani, amely a kölcsönös elégedettségen, a remélt közös sikereken és mindenekelőtt a lakosság igényeinek való megfelelésen alapszik, nem pedig egy előre kialkudott időtartamon. Mindezekre tekintettel nem jött létre megállapodás a Budapest Brand és Belváros Önkormányzata között az idei vásár megvalósítására vonatkozóan. Emiatt további tárgyalások vannak folyamatban, amelyekről a lezárultukig nem áll módunkban további tájékoztatást nyújtani” – írta a Napi.hu-nak válaszában a kerületi vezetés.

Sajnos az V. kerület nem a Budapest Brand nZrt.-t bízta meg az idei karácsonyi vásár megvalósításával – reagálta a megkeresésünkre a főváros nonprofit cége.

Frissítés: Idén a főváros nem rendez karácsonyi vásárt, mert már nincs elég idő a rendezvény előkészítésére - mondta Faix Csaba, a Budapest Brand vezetője a Napi.hu értesülésére reagálva az atv.hu-nak kedden.

A cikk szerzője: Varga Zsolt.