Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A paksi atomerőmű honlapját böngészve - ahol az erőművet érintő fontos híreknek elvileg megjelenési helye lenne - úgy tűnik, minden rendben van Pakson, hiszen az utolsó, augusztus 23-ai közlemény szerint a nem egészen két héttel korábban "tervezett karbantartás" alá helyezett 2-es blokk a névleges teljesítményén visszaállt a termelésbe. 

A magyar villamosenergia-hálózat rendszerirányítójának (Mavir) adatait bogarászó szemlélő szintén hasonló megállapításra juthat az atomerőművet illetően, hiszen több mint egy hónapja az árammix ábráján az atomerőmű kékjét "mintha zsinóron húznák".

Más kérdés, hogy nehéz figyelmen kívül hagyni, hogy az ábrán a piros színnel jelölt Mátrai Erőmű izgalmas termelési ciklust tudhat maga mögött (ennek az izgalomnak az az oka, hogy bár a kormány a termelési volumen emelésére adott utasítás, inkább az a kérdés, hogy a blokkok mikor állnak le, és mennyit kell őket javítani). Az ábráról azonban még ennél is nagyobb probléma derül ki: a lila színnel jelölt áramimport nagyon magasakat ugrott, éppen a napi csúcsidőkben. De Pakson mintha nem lenne semmi baj.

Kép: Mavir

Az energiapiaci bennfentes információkat regisztráló és publikáló Inside Information portálon azonban szerdán adatként rögzült: Pakson továbbra is gond van, mert a négy közül az egyik blokk, az egyes, továbbra sem tudott visszaállni a termelésbe októberben sem.

Főjavításra leállt

Az egyes blokkot augusztus elején leállították. Mivel a termeléskiesés meghaladta a 100 MW-ot, az információt publikálni kellett. Az MVM atomerőműcége ezt a kötelező tájékoztatást mindig betartotta. Az már kérdés, hogy augusztus 6-án arról, hogy az üzem negyede leállt, mindössze ennyit közöltek: "A Paksi Atomerőmű 1. blokkját 2022. augusztus 6-án 00:00-kor tervezett főjavításra leállítják."

Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) kicsit bőbeszédűbb volt, ezért tudható, hogy a középtávú karbantartási terveknek megfelelően kezdődött meg a fűtőelemek cseréje és az éves nagy karbantartás. Az utóbbinak része, hogy a reaktortartályt és a főberendezéseket is górcső alá veszik, és a folyamat végén, amikor az OAH is minden dokumentumot és jelentést rendben talál, "az üzemeltetési feltételek és korlátok szerint indítják majd újra a blokkot, azt követően, hogy az OAH kiadta az ehhez szükséges indítási engedélyt". 

Az eredetileg egy hónapra tervezett leállást augusztus végén meg kellett hosszabbítani, magyarázatot sem az OAH, sem az MVM Paks Zrt. nem fűzött ahhoz, hogy szeptember végét adta meg a cég az egyes blokk tervezett újraindítási időpontjaként. Amikor ez sem sikerült, ismét előállt az a tankönyvi helyzet, hogy mi is az öregedő atomerőművek igazi problémája.

Mycle Schneider (Napi.hu-interjú, 2019. szeptember)

"A nukleáris szektor nagy problémája ma az, hogy az erőművek öregek. A 30 év feletti reaktor-átlagéletkor pedig sok más mellett azzal is jár, hogy a tervezett karbantartások gyakorlati lebonyolítása során a termelésből kieső időszak fokozatosan elnyúlik. Úgy értem, hogy a tervezett javítás után, a blokkok visszatérése a termelésbe egyre bonyodalmasabb, mert menet közben többször, újra meg újra kell tervezni az indítási folyamatot, mert mindig kiderül még valami más is, amit meg kell oldani. Amikor az üzemanyagcserét vagy karbantartást megtervezik, azt egy bizonyos időszaknyi leállással számolják, de gyakran menet közben kell improvizálni és módosítani, amiből viszont az következik, hogy egyetlen leállás esetén akár hússzor is újra kell tervezni azt, hogy mennyi ideig tart a leállás."

Tovább módosítják az időpontot

Október 5-én reggel 8 óra után nem sokkal az adatközlő oldalon az jelent meg, hogy a "Releváns intervallum és záró időpont változott"." Ezzel az eredetileg szeptember 18-ra tervezett restart időpontját a héten harmadszor módosítottak. Az új tervezett időpont október 6. 19.00 óra és október 7. 15.00 óra (a "PA_gép1" és a PA_gép2" a jelek szerint nem tud már egyszerre elindulni).

A PA_gép1 szeptember 18. után szeptember 25-én, október 3-án, 4-én és 5-én sem tudott elindulni, a PA_gép2 pedig ugyanígy: szeptember 18. és 25. után október 4., 5. és 6. után 7-re "kapott új időpontot". Mindez egy dolgot biztosan jelez: azt, hogy a hiba olyan jellegű, aminek kijavítására nincs egzakt tapasztalat, nem tudják a probléma elháríthatóságát időben kalibrálni. 

Ahogyan egy energetikai bennfentes forrás lapunknak fogalmazott:

az talán még rendben van, hogy hat hétre előre nem lehet pontosan előre látni, pontosan hány órakor fog befejeződni a javítás, de amit napok óta látni, az inkább hasonlít a tippmixre. És ez nem azért zavarba ejtő, mert eddig egyetlen találatuk sincs.

A szerdai határidő-felülírással kapcsolatban forrásunk szerint azt lesz érdemes figyelni, hogy a következő napokban el tud-e indulni a termelés a paksi egyes blokkon, vagy az erőművállalat naponta módosítja a céldátumot. Ha az utóbbi következik be, akkor az leginkább arra utal, hogy a blokk javításának befejezése már nem annyira sürgős, mivel az itteni termeléskiesést az átamtermelési rendszer működésébe már bekalkulálták. 

Frissítés: csütörtök délelőtt újra teljesen fokozaton Paks

Cikkünk megjelenése után, csütörtök 11:00-kor az energetikáért felelős TIM közleményt adott ki, hogy újraindult Paks.„A paksi atomerőmű 1. blokkjának éves nagy karbantartása rendben lezajlott, az erőmű minden blokkja zavartalanul üzemel” – jelentette be Steiner Attila energetikáért felelős államtitkár. Az erőmű 1. blokkjának éves nagy karbantartása augusztus elején kezdődött, melynek része volt többek közt a reaktortartály és a főberendezések ciklikus vizsgálata is. A blokk leállítását, indítását és a fűtőelemcserével, karbantartással kapcsolatos valamennyi tevékenységet az Országos Atomenergia Hivatal felügyelte. A visszaindítás a tegnapi napon megkezdődött, így az atomerőmű mind a négy blokkja ismét üzemel. A paksi atomerőműben az előírásoknak megfelelő üzemanyagtartalék rendelkezésre áll, az üzemanyag szállítása a terveknek megfelelően történik – tették hozzá.[Megjegyzés: A Mavir adatai szerint 20.00 óra után kor a paksi atomerőmű továbbra is 1500 MW-on termelt, a negyedik blokk üzembe állásának nincs nyoma. Az energetikai rendszeradatokat regisztráló internetes oldalon pedig az a bejegyzés olvasható, hogy reggel 9 óra előtt pár perccel az MVM Paks azt jelezte, hogy a Paks-1 blokk két gépegységének javítását egy újabb nappal, péntek éjfélig, illetve szombat hajnalig eltolják, mivel a hibajavítással nem végeztek.]