Több mint nettó 345,5 milliárd forint értékesítési árbevételt ért el a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) tavaly – írta a Világgazdaság a cég éves beszámolója nyomán.

Ez majd 15 százalékkal haladja meg a 2020-as hasonló adatot. Az állami vállalat adózott eredménye ennél is látványosabban javult: a két évvel ezelőtti szűk 0,12 milliárdos nyereség kétmilliárd forint fölé ugrott.

Ennek terhére a magyar állam nevében a tulajdonosi jogokat gyakorló, a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter az idén április elején 1,952 milliárd forint osztalék felvételéről határozott. A fennmaradó összeg a társaság eredménytartalékába kerül.

A 2013 nyarától működő NÚSZ bevételek zömét a használati idővel arányos útdíjszedés és ellenőrzés (ez a személyforgalomra vonatkozó e-matrica-rendszer), valamint a megtett úttal arányos elektronikus díjszedés (ez a teherforgalmat érintő e-útdíj) adja. Az utóbbi a fajsúlyosabb: nettó 251 milliárdnál is több folyt be ezen a címen, miközben 2020-ban még valamivel nettó 221 milliárd forint alatt maradt ez az összeg.

A pozitív trendet mutató e-útdíj-bevételeknek azért is van jelentőségük, mert az állam ebből fedezi majd a következő 35 évben a gyorsforgalmi úthálózat építési, felújítási és üzemeltetési költségét, a feladatot a Themis Magántőkealap nyerte el. Ugyanakkor az e-matrica értékesítése is kedvezően alakult, és a 2020-as bő 53 milliárd forint után már 65 milliárd közelében zártak az eladások. A díjköteles úthálózat köre egyébként évről évre bővül, tavaly év végére a teljes hosszúság meghaladta a 7300 kilométert is.