Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A pénteken bejelentett döntés indoklása szerint jóllehet nem lehet kizárni a Magyarországra irányuló orosz kőolaj- és földgázszállítások leállását, tekintettel az ukrajnai háborúra, valamint az Európai Unió és Oroszország ellenséges viszonyára, a Fitch azonban kisebb kockázatot lát e negatív forgatókönyv megvalósulására.

A hitelminősítő szerint emellett a Mol most már jobb helyzetben van ahhoz, hogy átvészelje az oroszországi szállítások esetleges fennakadását.

Veszélybe került az ellátásbiztonság, a globális ellátási láncok pedig szétestek - mondta. Közben ott vannak a különféle fenntarthatósági célok, a feszes menetrend, némelyik előírás már a sci-fi-t is kimeríti. Akik az íróasztaloknál döntöttek, csak azt nem tudják, hogy honnan adnak pénzt rá. Elfogyott ugyanis az olcsó forrás, elfogyott a finanszírozás a gazdaságokban – ezt Bacsa György, a MOL Nyrt. stratégiai operációért és üzletfejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója mondta a Napi.Gazdaság konferenciáján.

A Fitch Ratings idézi a Mol becslését, amely szerint a magyar vállalat ez év decemberére a jelenlegi 30-35 százalékról hozzávetőleg 50 százalékra emeli az általa felhasznált nyersolaj nem Oroszországból érkező hányadát,

2025-re pedig lehetségessé válik a teljes mennyiség beszerzése más forrásokból.

A Fitch Ratings közölte: tudomása szerint a magyarországi felhasználás 80 százalékát fedező orosz földgázszállításokat jórészt sikerült fenntartani a hagyományos továbbítási útvonalakon, és Magyarország egy esetleges teljes leállás esetén is hozzájuthatna földgázhoz a Török Áramlat vezetéken keresztül.

Ha európai útvonalakon keresztül cseppfolyósított földgáz is legalább részben hozzáférhetővé válik Magyarország számára, akkor a hitelminősítő megítélése szerint viszonylag korlátozott lehet a Molra háruló negatív hatás – fogalmaz az elemzés.

A Fitch Ratings szerint 2,2 milliárd dollárra tehető a Molra tavaly kivetett extraprofitadók és árkorlátok hatása. A hitelminősítő azonban kiemeli, hogy a magyar vállalat pénzügyi teljesítménye rendkívül erőteljes volt a korábbi időszakokhoz mérve, és a Mol adósprofilja a Fitch szerint akkor is szilárd marad, ha ez az adókategória 2024 után is érvényben lesz.