- A magyar McDonald’s 33 évvel ezelőtt nyitotta meg az első magyarországi éttermét Budapest belvárosában. Melyek voltak a terjeszkedés szempontjából a legfontosabb mérföldkövek az azóta eltelt időszakban?

- Hol is kezdjem… Az eltelt 33 évben, időszakonként eltérő ütemben és intenzitással terjeszkedett a vállalat, később pedig a hazai franchise partnerek bevonásával valósított meg nagyon komoly léptékű fejlesztéseket. 

1988-ban, egy évvel a rendszerváltás előtt nyílt meg az ország első Mekije a Régiposta utcában. Két év után, egy igazán patinás, különleges helyszínen, a Nyugati pályaudvar impozáns várócsarnokában nyitottuk meg második éttermünket, amelyet a mai napig a világ egyik legszebb McDonald’s-aként tartanak számon. Még ugyanebben az évben nyílt meg az első vidéki egység Győrött, valamint az első autós egységünk is Óbudán. Ezek voltak az első fontos mérföldkövek. Innentől gyors ütemben zajlott a terjeszkedés, az első nyolc év alatt elértünk az 50. étterem megnyitásához, újabb tíz év elteltével pedig 100 egységes hálózattá nőttünk. A válság éveit követően elérkezettnek láttuk az időt, hogy a városszerkezetek évtizedek alatt lezajlott átalakulását, új forgalmi csomópontok létrejöttét és a fogyasztói szokások megváltozását lekövetve egy portfoliótisztítással erősítsük meg a hálózatunkat. 

2019-ben újabb jelentős fordulat történt a hazai vállalat életében, ekkortól új tulajdonos irányítja a Progress Étteremhálózat Kft.-ét, a hazai McDonald’s-ok üzemeltetését. Ez az új tulajdonosi struktúra tette lehetővé a számunkra, hogy új, lendületes növekedési stratégiát dolgozzunk ki a jövőre nézve. Ez a Progress 33 stratégia, amelynek két pillére van: egyrészt az új éttermek nyitása, másrészt a már meglévő éttermek átalakítása a „Jövő Élménye” koncepció jegyében. Bele is fogtunk egy nagyszabású, országos fejlesztésbe, amely révén már 5 új éttermet adtunk át a vendégeknek. A június elején megnyitott kaposvári egységgel jelenleg 94 éttermünk működik az országban.

A kaposvári McDonald's étterem belső tere.
Az új kaposvári McDonald's étterem belső tere.
Kép: McDonalds

- 94 étterem. Ez mekkora – nominális – befektetett összeget jelent?

- Az elmúlt 33 évben a McDonald’s beruházásainak legjelentősebb tételeit az új éttermek nyitása jelentette. 2009 és 2018 között, 2018-as jelenértéken számolva összesen 27,3 milliárd forint értékben hajtottunk végre beruházásokat a franchise-partnerekkel közösen. Ez éves szinten átlagosan 2,7 milliárd forintnyi beruházást jelent. A most elindított Progress 33 növekedési programunkban minden korábbinál dinamikusabb növekedésbe kezdtünk. Hogy érzékeltessem a léptéket: csak a 2020-as évben - a Covid 19 világjárvány közepette - 6 milliárd forintot költöttünk beruházásokra. Kiemelt prioritásként kezeljük a vendégélményt, ezért az új étteremnyitások mellett a meglévő egységek korszerűsítésére, felújítására és átalakítására is fókuszálunk. 2017-től a „Jövő Élménye” éttermek kialakításával az éttermek modernizációját célzó beruházásokat kezdtünk el a hálózatban. 

Az új típusú éttermek kialakításakor a vendégélmény és a konyhatechnológia átalakítása, modernizálása van a fókuszban. Természetesen az új egységeket is már ennek a szellemében nyitjuk. Az új étterem nyitásokkal együtt, ma már negyvennégy „Jövő Élménye” étterem működik itthon, és két éven belül a teljes hálózat ebben a rendszerben fog működni. 

Égi Zsolt, a McDonald's Magyarország ügyvezetője.
Égi Zsolt, a magyar McDonald's-hálózatot működtető Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezetője
Kép: McDonalds

- Milyen szempontok szerint építik fel az új éttermeket?

- A tervezés során nagyon sok szempontot kell figyelembe vennünk annak érdekében, hogy szolgáltatásainkkal a mekizés élményét valóban egy új és magasabb szintre emelhessük. A szempontok között kiemelt helyet kap a maximális vendég- és dolgozói élmény megvalósítása, valamint a fenntarthatóság.

A „Jövő Élménye” koncepcióban kiemelt fontosságú az innováció és a digitális fejlesztés, de emellett a személyesség megtartására is nagy hangsúlyt fektetünk, ez része marad a kiszolgálásunknak a jövőben is. A digitalizáció nem az emberi kontaktust hivatott helyettesíteni, hanem abban segít, hogy munkatársainknak több ideje legyen a vendégekkel foglalkozni, beszélgetni velük, gondoskodni a kényelmükről a kiszolgálást követően is. Ennek érdekében egy új pozíciót is létrehoztunk, ez a Vendégélmény Menedzser. Az étteremben Ők segítenek a rendelés leadásában, vagy akár helyet keresni a vásárlóknak. Kibővült szolgáltatásunknak köszönhetően vendégeink már az asztalhoz is kérhetik rendelésüket.

Az épületbe lépve a vendégek rögtön az úgynevezett Kioszkokkal, az érintőképernyős rendelésfelvevőkkel találkoznak, de ha valaki hagyományos módon, a kasszáknál szeretné rendelését leadni és kifizetni, természetesen ezt is megteheti. 

Az érintőképernyős Kioszkok.
Az érintőképernyős Kioszkok.
Kép: McDonalds

Ezekben az éttermekben már a klasszikus McDonald’s ételek mellett bővített termékkínálattal várjuk a látogatókat. A speciális étkezési igényekkel érkezők számára elérhető a teljes gluténmentes portfólió, illetve kávé különlegességeinket, amelyek az egyik leghíresebb barista LaCimbali kávégéppel készülnek, kérhetik laktózmentes tejjel, mandulaitallal vagy akár koffeinmentes változatban is.

Vendégeink mellett különös figyelmet fordítunk dolgozóinkra is, mivel hisszük, hogy kollégáink csak akkor tudnak maximális vendégélményt nyújtani, ha nekik is élmény a munkavégzés. Éppen ezért ügyeltünk arra, hogy legyen elegendő helyük a termelésre, illetve megfelelő gép és eszközpark álljon a rendelkezésükre, amivel egyszerűbb számukra a munkavégzés. Továbbá modern öltözők, zuhanyzók és pihenő szolgálják a kényelmüket.

- A járványhatás miatt sem kellett módosítani a terjeszkedési terveket? 

- Rövid távú eredményeinken mi is megéreztük a járvány hatásait. Hosszú távú üzleti céljainkat és a növekedést támogató beruházásokat azonban ennek ellenére nem módosítottuk a koronavírus járvány alatt sem. Tavaly januárban Gödöllőn, szeptemberben az M1 autópálya mindkét oldalán, decemberben pedig Békéscsabán nyitottunk új éttermet. Idén, ahogy korábban már említettem, Kaposváron nyitottunk új éttermet, de további egységek fejlesztése, előkészítése is megkezdődött.

- Ha az étteremnyitások és -felújítások kerültek ismét a fókuszba, akkor hány étterem újul meg az idén? És hány megújítása várható a következő 5 évben?

- A felújítások 2017 óta folyamatosan zajlanak. 2020-ban tizenöt saját és helyi franchise-partnerek által üzemeltetett étterem került átalakításra a „Jövő Élménye” koncepció szerint. Az idei évben ennél több egység megújításán dolgozunk. 2023 végéig pedig az összes, még nem átalakított magyarországi McDonald’s étterem felújítását tervezzük, így a tempó nem fog lassulni.

Égi Zsolt.
Égi Zsolt.
Kép: McDonalds

- Mi a helyzet az új éttermekkel? Azok nyitása sem fog lassulni? Hányat terveznek a következő öt évben és melyik városokban? Balatonalmádiban például korábban volt McDonald's, lesz újra az északi parton is étterem?

- Távolabbi tervekről, helyszínekről egyelőre nem szeretnék beszélni. Annyit azonban elárulhatok, hogy a Progress 33 stratégiánk keretében feltérképeztük az országot, és ebből a Balaton déli és északi partja sem maradt ki. Megkerestük azokat a helyszíneket, ahol lehet realitása új étterem nyitásának a következő években. Van, ahol ez már meglévő piac bővítését - egy második, vagy harmadik egység nyitását – jelenti egy adott városban, de előfordulhat, hogy autópályák mentén jelenünk meg, vagy hogy olyan városban kezdünk építkezni, ahol korábban nem volt éttermünk. A már folyamatban lévő beruházásokat tudom példaként említeni: Pápán pár hete már elkezdődtek az építési munkálatok, Ózdon pedig a kivitelezők a napokban vették át az építési területet és kezdték meg a földmunkákat. Természetesen, azokban a nagyvárosokban is figyeljük a vendégek visszajelzéseit, ahol egyébként már jelen vagyunk. Ha a vendégek kiszolgálása már nem tűnik zavartalannak, akkor ezekben a városokban is újabb étterem nyitása mellett dönthetünk. Jó példa erre Kaposvár, ahol a júniusban megnyílt étterem már a második helyi egység. 

- Mennyit bír el ez a magyar piac? Hány étteremmel tekintenék lefedettnek?

- Nincs ilyen varázsszám. A környező piacokon látunk a mienknél alacsonyabb, de lényegesen nagyobb lefedettséget is. A valós üzleti lehetőségeket mindig a helyi viszonyok határozzák meg, amelyek időről-időre változhatnak is. Most és a következő években kifejezetten kedvezőnek látjuk a helyzetet a bővülésre. Jelenleg úgy látjuk, hogy komoly, kiaknázatlan lehetőség rejlik még a hazai piacban. Országosan van lehetőség és igény az új éttermekre és a meglévők modernizálására. Igyekszünk megfelelni ezeknek az igényeknek. A valóságtól sosem rugaszkodunk el, komoly tervezés és üzleti számítások mentén, a piaci és a vendégigények folyamatos elemzése alapján haladunk előre. 

- Lesz-e esetleg olyan "étterem", amely kizárólag a házhoz szállítást szolgálja ki? Azaz nincs vendégtér csak a futároknak egy "ablak"?

- Nyugat-Európában, illetve főleg az Egyesült Államokban jelent már meg eddig ez a típusú étterem. Magyarországon azonban egyelőre más a vendégek hozzáállása, fontosabb a személyes vendégélmény, a minőségi kiszolgálás és termék. Épp ezért a közeljövőben még biztosan vendégteret és drive kiszolgálási lehetőséget biztosító éttermeket tervezünk és nyitunk.

De az innováció lehetősége mindig adott – ha így változnak az igények, gyorsan fogunk reagálni.

Kép: McDonalds

- Milyen fogadtatásra számítanak az új éttermekkel? Várják a városok?

- Azt érezzük, hogy nagy a várakozás. A vendégek részéről egész biztosan, hiszen nagyon sok helyről kapunk folyamatosan megkereséseket erre vonatkozóan. A városokat illetően eddig szintén pozitív fogadtatással találkoztunk, és van, ahol egészen elképesztő lelkesedést látunk. 

A magunk részéről mindenhol igyekszünk megmutatni, hogy a közösségek számára is érték, ha a városban működik egy McDonald’s étterem.

Nagyon tudatosan készülünk arra, hogy növekedési programunk által egyre több közösségekhez fogunk eljutni, ahol jelenlétünkkel, a gazdasági, társadalmi és a természeti környezetünkben egyaránt pozitív változások megvalósulásához szeretnénk hozzájárulni. 

- Melyek ezek a pozitív változások? Vannak fókusz területek?

- Arra törekszünk, hogy éttermeinkkel a vendégül látásban folyamatosan kiemelkedőt nyújtsunk a vendégeinknek. Eközben azonban ugyanilyen fontos, hogy mit nyújtunk a közösségeknek. 

A növekedésünknek köszönhetően néhány év alatt több ezer új munkahelyet fogunk létrehozni. Ezzel pedig széles társadalmi réteg számára teremtünk lehetőséget az elhelyezkedésre, fejlődésre, és közvetlenül hozzájárulunk a helyi családok megélhetéséhez.

A beteg gyermekről gondoskodó családok, és az őket segítő Ronald Házak támogatására országosan minden éttermünkben gyűjtünk adományokat.

Vállalati és személyes elköteleződésünknek is köszönhetően kiemelt figyelmet fordítunk a fenntarthatóságra. Az új éttermeinket úgy tervezzük és építjük, hogy a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyják maguk után.

Talán a legjelentősebb, helyi gazdaságot érintő pozitív hatásunk a beszerzési tevékenységünk eredményeként jelentkezik. A hazai éttermekben felhasznált termékek és alapanyagok harmadát, elsősorban a csirkehúst, tojást, mézet, hagymát, salátát, paradicsomot, ketchupot, továbbá a marhahús és a csomagolóanyagok egy részét hazai beszállítóktól vásároljuk. A magyarországi vállalkozások számára a hazai McDonald’s-szal való üzleti kapcsolat a külföldi terjeszkedés, a McDonald’s regionális beszállítói hálózatába való bekapcsolódás lehetőségét is jelenti.

Ezek az értékteremtő tevékenységek is szerepet játszottak abban, hogy az elmúlt másfél év során is tudtuk erősíteni a vendégeinkkel való kapcsolatunkat, növelni a belénk vetett bizalmukat.

A cikk megjelenését a magyarországi McDonald's-hálózatot fenntartó Progress Étteremhálózat Kft. támogatta.