Az utóbbi egy évben csaknem 7 százalékponttal növekedett a jegybanki alapkamat: 2021. június 23-án 0,9 százalékon állt (azt megelőzően sokáig pedig 0,6 százalékon), idén június végén pedig a keddi 1,85 százalékpontos emelés után már 7,75 százalék ugyanez a mutató.

A hitelek drágulása mellett számos egyéb, húsbavágó költségre közvetlenül is hatással van az emelkedés. Többek között az állami lakástámogatások büntetőkamata és a köztartozások után felszámolt késedelmi pótlék is ehhez van kötve – írta a Bank360.hu.

A magas alapkamat emelkedése beépül a hitelkamatokba

A jegybank folyamatos szigorítása hatására a lakossági hiteleket meghatározó referenciamutatók (Bubor, Birs) is emelkednek, ami a lakossági hiteleket is drágítja.

A piaci lakáshitelek kamata az egy évvel ezelőtti 3-4 százalék közötti értékről mára 8-9 százalékra emelkedett, ami megfelel az alapkamat-növekedés mostanit megelőző mértékének. 

A kamatemelés hatására egyre nagyobb a különbség a piaci és támogatott kölcsönök között, illetve a meredek emelkedés miatt már a kormány is közbelépett. A kamatstop 2022. december végéig védi azokat a jelzáloghitel adósokat, akiknek a kamatstop idején esedékes kamatforduló hatására jelentősen megnőne a havonta fizetendő törlesztőrészletük.

Emelkedik a törvényi maximum a fogyasztási hiteleknél is

Míg a jelzáloghiteleknél az alapkamat emelése közvetett hatást gyakorol az ügyleti kamatokra, a fogyasztási hiteleknél közvetlen hatás is érvényesül.

A törvény szerint ugyanis a legmagasabb megszabható teljes hiteldíjmutató (thm) az alapkamat aktuális értékétől függ. 2022. július 1-jétől a szabad felhasználású személyi kölcsönök thm-e akár 29,9 százalékig is emelkedhet (a június 1-jén érvényben lévő alapkamat + 24 százalékpont), a hitelkártyák és folyószámlahitelek thm-e pedig 44,9 százalék is lehet (alapkamat + 39 százalékpont). Ez jelentősen magasabb, mint a jelenleg érvényben lévő 26,1 és 41,1 százalékos maximum értékek. 

Elszállt a csokos büntetés

A családi otthonteremtési támogatás (csok) vissza nem térítendő támogatási összegének büntetőkamatára is közvetlen hatást gyakorol a jegybanki alapkamat, mivel ez megegyezik annak mértékével. Vagyis az elmúlt egy évben az 1 százalék alatti értéktől eljutottunk a csaknem 8 százalékosig.

Kivételt jelent az az eset, ha új lakásra három gyermek után 10 millió forint támogatást igénylünk. Ekkor ugyanis már a jegybanki alapkamat ötszörösével kell számolni. Így még látványosabb a különbség, hiszen a korábbi, 0,6 százalékos alapkamat ötszöröséhez (3 százalék) képest jelenleg a 38 százalékot is meghaladó kamat már igazán izzasztó – írja a Bank360.hu. 

A késedelmi kamatot is ezzel számolják

Ha megcsúszunk a hitellel, késedelmi kamatot kell fizetnünk - ez bankonként eltérő lehet, de az alapkamat emelkedése ennek mértékét is befolyásolja. 

Fontos tudni, hogy késedelmi kamat fizetése még akkor is felmerülhet, ha egyébként a tartozás kamatmentes volt.

Ebben az esetben, ha nem vállalkozások közötti szerződésről van szó, a késedelem miatt fizetendő kamat mértéke a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat. Vagyis ebben a félévben még az alacsonyabb, január 1-jén érvényes 2,4 százalékkal lehet számolni, július 1-jétől viszont ez az érték is jelentősen megemelkedik, 7,75 százalékra.

Ha tartozunk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), akkor a NAV a késedelmi és önellenőrzési pótlékot is az alapkamat alapján számítja. Az adótörvények szerint “a késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a késedelem, illetve az esedékesség előtti igénybevétel (felszámítás) időpontjában érvényes jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt mértékének háromszázhatvanötöd része". Ez mostantól 12,75 százalék, ami már személyi kölcsön kamatnak is megtenné. Az önellenőrzési pótlék ugyanilyen számítási módon az alapkamat mértéke.

Ha viszont a NAV utal késedelmesen nekünk, akkor neki kell számunkra a késedelmi kamatot fizetnie, aminek a mértéke megegyezik a késedelmi pótléknál alkalmazottal. Erre külön kalkulátora is van a NAV-nak, ahol meg lehet adni a kezdő- és a végdátumot, az összeget, ez alapján pedig a kalkulátor az ebben az időszakban érvényes alapkamatokkal kiszámolja a késedelmi kamat összegét. Ugyanígy természetesen azt is kikalkulálhatjuk, hogy mennyi késedelmi pótlékot kell nekünk fizetnünk a NAV-nak.

Ha például 100 ezer forint a két és fél éve ki nem fizetett tartozás, akkor 2020. január 1-jétől 2022. június végéig összesen 16 057 forint késedelmi kamat gyűlt össze - számolta ki a Bank360.hu.