Naledi Pandor, a dél-afrikai diplomáciai tárca vezetője a BRICS fokvárosi, külügyminiszteri szintű tanácskozása után közölte, hogy az országcsoport (BrazíliaKína, India, Oroszország és a Dél-afrikai Köztársaság) vezetői mind meghívást kaptak az augusztus 22-én kezdődő három napos johannesburgi csúcstalálkozóra.

A Nemzetközi Büntetőbíróság Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen márciusban elfogatóparancsot adott ki, amelyet Dél-Afrikának mint az ICC működését megalapozó Római Statútum részes államának végre kellene hajtania.

A dél-afrikai vezetés eddig nem foglalt egyértelműen állást, hogy mit tervez tenni az orosz elnök érkezésekor.

A BICS-külügyminiszterek kitérő válaszokat adtak arra, hogy Vlagyimir Putyin elutazik-e a csúcstalálkozóra.

Dél-Afrika nem ítélte el Oroszország ukrajnai hadműveletét, és pártatlan akar maradni a konfliktusban, amelynek tárgyalásos rendezését sürgeti.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter arról beszélt, hogy a Nyugatnak le kell mondania hatalmi törekvéseiről, szankcióiról és a pénzügyi zsarolásáról.

Ázsia, Afrika és Latin-Amerika kormányai erősítik gazdasági helyzetüket, szuverén módon követik saját nemzeti érdekeiket, hogy egyenrangú szerephez jussanak a globális folyamatokban. Ez által igazságosabb világrend jön létre

– hangsúlyozta az orosz tárcavezető.

Több taggal bővülhet a BRICS-csoport

A csúcstalálkozó előkészítésére hivatott külügyminiszteri szintű tanácskozás résztvevői arról számoltak be, hogy javult az együttműködés a BRICS csoport tagjai, valamint a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 keretében is.

A fokvárosi tanácskozáson megvitatott kérdések között szerepelt Szaúd-ArábiaEgyiptom és 17 másik ország jelentkezése a BRICS soraiba.

Meghívták BangladesIrán és Argentína külügyminiszterét is a pénteken folytatódó tanácskozásra. A BRICS esetleges bővítéséről azonban csak az augusztusi csúcson fognak dönteni – ismertette Pandor.