Megjelent a parlament honlapján az a sarkalatos törvényjavaslat, amely szeptemberig meghosszabbítja a veszélyhelyzethez kapcsolódó rendeleteket. De azt már a második paragrafusban egyértelművé teszik, hogy nem a különleges felhatalmazási időszak lejárati idejének meghosszabbításáról szól, mivel a szövegben az szerepel, hogy "a törvény nem érinti a kormány azon jogkörét, hogy a veszélyhelyzetet a 2021. évi őszi országgyűlési ülésszak első ülésnapját követő 15. napot megelőzően megszüntesse."

Vagyis nem arról van szó, hogy a jelenlegi állás szerint május 23-án lejáró veszélyhelyzetet hosszabbítanák meg, hanem a járványhelyzet alatt hozott szabályozások, törvények határideje maradna a bizonytalan időpontig. Ugyanis az őszi időszakra vonatkozóan nincs pontos kezdési dátum, csak annyi van meghatározva, hogy szeptember elejétől december 15-ig tart a parlament ülési ciklusa. Az elmúlt években erre nem került sor szeptember 15-nél korábban, de előbbi és későbbi időpont is lehetséges.

Magát a faramuci jogi helyzetet - vagyis hogy veszélyhelyzet már nem biztos, hogy lesz, de az intézkedések maradnak - az Orbán Viktor vezette kormány azzal indokolja, hogy bár "Magyarország Európa egyik legeredményesebb oltási programjával küzd a koronavírusvilágjárvány ellen", de "az új vírusvariánsok azonban Európa-szerte terjednek és Magyarországon is jelen vannak, ezért elengedhetetlen a fokozott védekezés".

Hasonló lépésre már sor került: tavaly márciusban kapott először felhatalmazást 90 napra a kormány, hogy rendeleti úton hozhasson döntéseket a parlament nélkül, aztán novemberben az ellenzéki támogatás mellett vezették be újra 90 napra ezt a rendkívüli hatalmi rendet. Akkor a veszélyhelyzet hatálya február 8-án lejárt volna, de a parlament tavaszi ülésszaka akkor még nem kezdődött el, így január 29-én hozott saját hatáskörben 15 nappal meghosszabbította a veszélyhelyzet alatt hozott kormányrendeletek hatályát, majd február 22-én újra megszavazta a kétharmados kormánypárti többség a veszélyhelyzetet, ez járna le május végén.

A jogszabálytervezet szerint a törvény hatályának meghosszabbítása a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében történik, kikötve, hogy a veszélyhelyzetet a hatalom a megszabott őszi határidőt megelőzően megszüntetheti, ha a veszélyhelyzet fenntartásának alaptörvényi feltételei már nem állnak fenn.

A szöveg emellett nagy vonalakban részletezi, hogy pontosan milyen döntésekre is vonatkozik a különleges határidőkitolás: például a javaslat szerinti alkalmazása biztosítana lehetőséget arra, hogy a veszélyhelyzet alatt lejárt okmányok érvényességi ideje ne érjen véget a veszélyhelyzet megszüntetésével automatikusan, a Szép-kártyák ideiglenes díjmentességével kapcsolatos szabályok fennmaradjanak, vagy a gazdaság, újraindítását elősegítő intézkedések (közterület használatával kapcsolatos intézkedések, helyi adókra vonatkozó szabályok, stb.) ne szűnjenek meg. A Javaslat nem helyettesítheti teljes mértékben az országgyűlés veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási feladatát.