Velencei-tó: armageddon vagy természetes folyamat? Válaszok és pillanatképek egy csónakból

A Velencei-tó természetesnek mondható vízmennyiségének nagyon jelentős része tűnt el két év alatt. A ritkán látott alacsony vízszint és a nyár elején ezzel részben összefüggő halpusztulás - ami ugyancsak látványos jelenség és pompásan alkalmas a vészharangok kongatására – nyomán sokan a tó végóráit, teljes kiszáradását vizionálták.

Ezek a sötét látomások azonban nem csak ránézésre sem állják meg a helyüket, de még csak arról sincs szó, hogy soha nem látott állapotban lenne a tó. Időről-időre – nyilván aszályosabb időszakokban nagyobb eséllyel – előfordul, hogy nagyon elfogy belőle a víz. „Ez annak köszönhető, hogy a sekély vízű Velencei-tó redukált, avagy mérsékelt lefolyással rendelkező vízgyűjtő területtel rendelkezik és ennek ez az eredménye. Mi mindig hozzátesszük, ez egy teljesen normális és természetes folyamat” – mondta lapunknak Bíró Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának dékánja.

A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.

Kapcsolódó

"A szabályozási lehetőségek nélkül akár ki is száradhatna a Velencei-tó"

A vízhiány nem idén kezdődött, már a múlt év tavaszától fogy a víz és tekintve, hogy a legutóbbi tél csapadékban extrém szegény volt, az idei év, de leginkább az idei nyár már elég alacsony vízállással kezdődött. Vízügyi szempontból azonban a szakember nem nevezi kritikusnak a helyzetet, sőt, még ökológiai szempontból sem feltétlenül. Az ökológusok, a hidrobiológusok is azt mondják, hogy ez természetes folyamat, nem feltétlenül kell drasztikusan beavatkozni.

Alapvetően vízgyűjtő eredetű a kérdéskör, csökkent a lefolyás értéke, tehát elsősorban a csapadékhiánnyal hozható kapcsolatba a helyzet. Nyilvánvaló, hogy a klímaváltozásnak is van köze hozzá. A tó vízjárása szemisztatikus, időnként a víz több mint 50 százaléka hiányzik, de esetenként ki is száradhat. Minden esetben erősen ki van téve az adott időjárási körülményeknek, csapadékösszegeknek, hőmérsékletnek. Az, hogy a Velencei-tóban bizonyos időszakonként alacsony a vízállás, a jelenség a visszatérési ideje alapján tulajdonképpen rendszeresnek is mondható.

Az, hogy mennyi a normálisnak nevezhető vízállás a tóban, igencsak viszonylagos. Az üzemeltetés szempontjából 160-as vízállást lehet elfogadottnak nevezni a szakember szerint, ez 40 millió köbméter vizet jelent. Ehhez képest most hozzávetőleg 10 millió köbméterrel kevesebb a víz a mederben, tehát körülbelül a 25 százaléka hiányzik. A normális üzemi vízállással szemben most 70-80 körül lehet a szint.

Egy átlagos, 30 fok körüli nyári napon a tómilliméterben mért párolgás 8-10 millimétert tesz ki, ha van egy kis légmozgás, akkor még többet is. Ez sok, de csapadékban – már persze, ha van - vissza tud jönni, egy intenzívebb nyári zápor során leesik 35-45 milliméter is, ami pótolja a napi szintű párolgási veszteséget. A tóra hulló csapadék jóval nagyobb hatású, mint ami a vízgyűjtőtől lefolyik, mert eléggé visszaesett a lefolyási hányad a vízgyűjtőtől a különféle beavatkozásoknak, az emberi tevékenységnek köszönhetően.

A nyár elején a tóban észlelt komoly halpusztulás természetesen összefügg a kevesebb vízzel, mert az alacsonyabb vízállás miatt hamarabb átmelegszik a víz, és ez a hirtelen hőmérséklet emelkedése csökkenti az oldott oxigéntartalmat. De nem feltétlenül és igazolhatóan csak az oxigénhiány okozta a pusztulást, a halaknak is komoly stressz, ha hirtelen megemelkedik a vízhőmérséklet. Ráadásul ezt a halak éppen ikrázás alatt voltak kénytelenek átvészelni, ilyenkor szinte be is vannak lassulva, a kondíciójuk leesik, mert az ikrák nevelésére arra fordítják az energiájukat, és nyilván nehezebben tolerálják az oxigén tartalomcsökkenését. A Szúnyog-sziget kikötőjében próbálkozott egy pecás, de "már dél van és reggel óta egy halat sem fogtam, de még csak kósza kapások sem voltak". A pákozdi Kormorán Sporthorgász Egyesület szúnyog-szigeti csónakkikötöjében a ladikok éppen csak hogy nem szárazon álltak.

A strandok esetében az alacsony vízállás legfőképpen esztétikai hatásai hatással bír. Senki nem szeret fürdőzni egy iszapos parton, vagy ahol túlságosan sokára éri el a megfelelő vízmélységet. Tehát attól még, hogy kevés, vagy kevesebb a víz, ha jó a minősége, higiéniai, strandminőségi szempontból nem lehet kifogásolni. Nyilván nem úgy néz ki, mint amit a turisták, vagy a környéken lakók elvárnának.

Egyik-másik kikötő azért bizarr látványt nyújt, a hajók legnagyobb részét be sem lehet tenni a vízbe, főleg a tőkesúlyosakat. A vízből kiálló beton-, fém-, vagy faoszlopok, botok, tartószerkezetek atomcsapás utáni hangulatot kölcsönöznek a kikötőknek. Szinte minden vitorlásversenyt el kellett törölni, illetve volt, amit átvittek a Balatonra. A versenypályára mg a kishajókkal vagy a gumimotorosokkal is körülményes eljutni. A kikötőkben pedig – főleg, hogy komoly beruházások során megemelték a beton védműveket – a vízre tett hajókba nagyon nehéz a be-és kiszállás – mondjuk kifutni nem is nagyon lehet velük.

Eddig egy vízpótlási kísérlet volt, de azt hamar leállították, mert nem volt megfelelő a beengedett víz minősége – túlságosan algás volt. Korábban is, amikor vészesen alacsonnyá vált, vagy legalábbis turisztikai szempontból alacsonnyá vált a vízszint, ezért nem eresztették lefele a vizet. A klorofil tartalommal van gond, ami pedig az eutrofizáció (foszfor és nitrogén túl nagy mennyisége a víz elalgásodásához vezet. Eutrofizálódás folyamán az állóvizekben a tápanyag feldúsul, ezért elszaporodnak az elsődleges termelő szervezetek: a fitoplanktonok, a gyökerező hínár- és mocsári növények.) következménye, ami azonban a Velencei-tónál nem volt tapasztalható. A tónak ugyanis a tápanyag terhelése visszafogott, nem jelentős. Ez nem igaz a zámolyi is a pátkai tározókra, ezért ott az algatermelődés beindult. A 250 milligramm/liter mellett nagyobb hiba lett volna nyáron leereszteni az algás vizet, mert akkor meg látványosan bezördül a Velencei-tó, és akkor ugyanolyan közfelháborodás keletkezik.

Szeptember végén ugyan végeztek egy tesztet, de annak eredményei nyomán nem engednek vizet a zámolyi és/vagy a pátkai víztározókból. Még mindig túl sok benne ugyanis a klorofill.

Komoly tempóval forgott az információ, hogy 40 milliárd forint körüli összegből „meg lehetne menteni” a tavat. Arról azonban kevés szó esett, hogy miféle műszaki megoldás jöhetne szóba. „El lehet hozni a vizet nagyon nagy távolságokból is csővezetékekkel, de ez az ökológiai rendszer nem ahhoz szokott hozzá. Amit általában megoldásként javasolnak - a zámolyi és a pátkai tározók a rendbe tétele -, tompíthatja, hogy a Velencei-tóban extrém alacsony vízállások alakuljanak ki és elősegítheti a nyári vízhiányos időszakok kiegyensúlyozását.

Már a ’70-es években, talán 1975-ben ugyancsak nagyon alacsony volt a vízállás, szóba is került a tó teljes kiszáradása, akkor esett be a köztudatba, hogy a tó állítólag száz évente kiszárad. Ez nem urban legend, a szakember szerint már tizennégyszer kiszáradt, volt hogy ökrös szekérrel lehetett benne közlekedni. Amióta be- és leeresztő műtárgyakat építettek a Velencei-tónál, a kiszáradásnak nagyobb kicsi az esélye. A 70-es években épültek meg azok a szabályzó műtárgyak, amik rendesen visszafogták ennek az esélyét. A leeresztő mű a dinnyési zsilip, a beeresztő nem sokkal felette van, Pákozd irányában. Mondjuk, nem túl szerencsés, hogy a kettő elég közel van egymáshoz, ezért nem nagyon forog a tóban a víz vagy a víz a tóban.

A szakember szerint annak érdekében, hogy a jövőben valamennyire kontrollált keretek között lehessen tartani a Velencei-tó vízszintjét, meg kell kotorni a két tározót, az eresztő műtárgyakat fel kell újítani, hiszen ezek nem most épült rendszerek, a ’70-es évek óta rendesen feliszapolódtak. Az iszapban pedig nagyon sok foszfor van, mert a tározókat halnevelésre, horgászatra is használják. Amennyiben felhagynának a hal előneveléssel, vagy nem lehetne rajtuk komolyabb horgászatot végezni (különösen káros a boilingozás, amikor a pecás vödörszámra önti a vízbe a mindenféle csali-, meg etetőanyagot), csökkenhet a foszfor a vízben így alábbhagyna az algásodás is, és alkalmasabb lenne a tározók vize a tó pótlására. „Ezt a konfliktust, ezt lehet, hogy föl kell vállalni.” A két tározóban lévő víz az egyharmadát is kiteheti a Velencei-tó térfogatának, így kotrásukkal egy normál évben a nyári napokon a tárogatási veszteség közel pótolható, de extrém hőségnapok és csapadékhiányos időszakok sorozatában, ha teljesen pótolni nem is, de kompenzálni lehet a vízveszteséget.

Amikor ott voltunk, azt láttuk, hogy jó 70-80 centire ugye a nádasoknak a torzsái kiállnak a vízből. A nádasok nagyon sok védett és nem védett élőlénynek biztosítják az élőhelyet, most azonban, hogy ennyire alacsony a tó vízszintje, ezek az élőhelyek is veszélybe kerültek. A nádasok jelentős része szinte szárazra került, jól látható, mennyivel kevesebb víz jut a nádszigeteknek is.

A nádasoknak kifejezetten jót tesz az alacsonyabb vízállás, ilyen alacsony vízállásnál jóval nagyobb növénnyel borított részek lennének. A nád szaporodásának ugyanis nem kedvez a tartósan magas vízszint. Ha magas a vízszint, a bedőlő nádas szerves anyaga víz alá kerül, és ott a bomlás során oxigénszegény környezet alakul ki, a víz befullad. Tehát a nádas az alacsonyabb vízállást tolerálja, nyilván nem száradhat ki, de ha nagyobb részét borítja víz, akkor elpusztul.

A tó bejárásához szükséges hajót az Yacht Klub Agárd biztosította.