Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

GFM szerint a háborús szankciók miatt az energiaárak, az alapanyagárak és az infláció is az egekbe szöktek, így a vállalatok is egyre nehezebb helyzetbe kerülnek.

A recesszió elkerülésére, a családok és a munkahelyek, a teljes foglalkoztatottság védelmére a kormány elindítja minden idők egyik legnagyobb, vállalatoknak szóló hitelprogramját

– közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

Olcsó forrás a vállalkozásoknak

Szerdától 700 milliárd forintos kerettel érhető el a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram, ami olcsó forrást biztosít a vállalkozások számára.

Szemben a jelenleg elérhető 20 százalékos kamatokkal 

a Program hiteltermékei a futamidő végéig fix kamat mellett lesznek elérhetők, forint hitel esetén jellemzően legfeljebb 6 százalékos, euró hitel esetében jellemzően legfeljebb 3,5 százalékos szinten.

A Program az energiahatékonyságot javító beruházásokhoz ennél is kedvezőbb feltételeket kínál, ezért a kormány mindenkit arra biztat, hogy mielőbb tájékozódjon az Eximbank honlapján és éljen a lehetőséggel.

A Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogrammal a Kormány 2023-ban már mintegy 3000 milliárd forintnyi, azaz a GDP 4 százalékának megfelelő finanszírozási forrást biztosít a vállalatok számára a Magyar Fejlesztési Bank és az Eximbank hitel- és tőkeprogramjain, valamint a Széchenyi Kártya programokon keresztül.