Meglehetősen riasztó képet fest az az adat, hogy a Kiwi.com friss reprezentatív kutatása alapján a magyarok 6 százalékának eszébe sem jutna utazás alatt dolgozni, mert képtelenek lazítani és abbahagyni a munkát, ha a laptopjuk a közelükben van. 

A magyarok mintegy 8 százaléka dolgozik távmunkában, tízből hárman pedig hibrid rendszerben (részben otthonról).

Míg a nemek tekintetében nincsen szignifikáns eltérés, addig korosztályok és iskolai végzettség alapján már megfigyelhetőek különbségek.

A fiatalabb korosztály már a hibridre állt rá

Minél fiatalabb valaki, annál inkább jellemző rá az otthoni munkavégzés is. Részben, vagy csak home office-ból dolgozik a Z generáció 42, az Y generáció 38, az X generáció 34 százaléka.

Az érettségizettek közül minden harmadik, míg a diplomások közül minden második dolgozik otthonról.

A csak vagy részben otthonról dolgozók aránya némiképp emelkedni fog, hiszen akik eddig mindig bejártak, azok 6 százaléka mondta, hogy átválthat távmunkára vagy hibrid munkavégzésre a közeljövőben. 

Új távlatokat nyit a home office

„A már home office-ban is dolgozó magyarok 35 százaléka vallja, hogy az otthoni munkavégzés új távlatokat nyitott az utazásai terén, míg a home office-ra a közeljövőben váltók 45 százaléka tervez többet utazni a szabadabb munkavégzés lehetősége által” – osztotta meg a kutatás kapcsán Eliska Reznícek Dockalová, a Kiwi.com ügyfélélményért felelős igazgatója. 

Így változtak meg a távmunkában vagy home office-ban is dolgozók utazási szokásai: 

  • Minden 5. többet utazik hétvégente azért, mert megspórolhatja a hazajutás idejét, és azonnal útra kelhet, amint abbahagyja a munkát
  • Minden 10. választ hosszabb utazást, amikor bizonyos napokon nyaral, másokon pedig távmunkában dolgozik
  • 8 százalék szabit sem vesz ki, és úgy utazik külföldre: napközben dolgozik, délután és hétvégén pedig felfedezi a környéket
  • 3 százalék rendszeresen dolgozik különböző országokból

A magyarok egy része nem tud ellazulni

A magyarok többsége (56 százalék) gondolja úgy, hogy az utazás alatti munkavégzés pozitív hatással lenne a mentális egészségére és a munkára is.

35 százalék szerint új helyek felfedezése segít oldani a stresszt és boldogabbá is tesz, ami pozitívan hat a munkára is. 22 százalék új ötleteket, ihletet vár az utazástól.

38 százalék nem tud egyszerre az utazásra és a munkára koncentrálni. A magyarok 6 százaléka pedig bevallja, hogy nem tud ellazulni és abbahagyni a munkát, ha a laptopja a közelében van.

Leginkább (61 százalék) a fiatal felnőttek, azaz a Z generációsok azok, akik az utazás alatti munkavégzést pozitívan kapcsolják össze a munkateljesítményükkel, de az Y generáció tagjai körében is jóval gyakoribb ez a vélemény (58 százalék). Az X generációs munkavállalóknál már éppen csak átbillen a mérleg nyelve (51 százalék), körükben a legnagyobb azok aránya, akik nem tudnak egyszerre a munkára és az utazásra is koncentrálni.