Négy év alatt több mint a duplájára emelkedett azoknak a gyerekek száma az Európai Unióban, akik szükség esetén nem jutnak megfelelő orvosi ellátáshoz. A tagországok mezőnyében a magyar adat a legrosszabbak közé tartozik.

Az Európai Uniós Statisztikai Hivatalának (Eurostat) 2021-es adatai szerint a 16 éven aluli gyermekek és fiatalok 3,6 százaléka nem kap kielégítő egészségügyi ellátást az EU területén, legyen szó akár megelőzésről, akár diagnosztikáról vagy kezelésről – írja a hazipatika.com

Az egyszülős háztartásokban még magasabb, 5,3 százalékos az érintett gyerekek aránya.

Megfelelő fogorvosi ellátáshoz a korosztály átlagosan 4,4 százaléka nem fér hozzá. Mindez jelentős emelkedést jelent a 2017-es kimutatásokhoz képest, amikor még csupán a gyerekek 1,6 százaléka maradt ellátatlanul, illetve a fogászat terén 2,6 százalékuk.

Forrás: Eurostat / Az EU top öt országa, ahol a legmagasabb hiányt szenvedik az orvosi és fogászati ellátás területén a gyerekek

Az Eurostat tanulmánya szerint az egyes tagországok között jelentős eltérések mutatkoznak a 2021-es statisztikában.

Ausztriában és Luxemburgban például a 16 éven aluliak mindössze 3 és 4 ezreléke szenvedett hiányt az egészségügyi ellátásokban, szemben a lengyel gyerekek 7,3 százalékával.

A listavezető Lengyelország mögött Lettország (6,4 százalék), majd Magyarország és Románia következik a sorban, utóbbi kettő egyaránt 4,7 százalékos aránnyal.

Magyarországon húszból egy gyermek nem kap kielégítő egészségügyi ellátást, fogorvoshoz pedig hét százalékuk nem jut el az Eurostat adatai alapján.

 

A hazai egyszülős háztartásokban még rosszabb a helyzet: 

  • itt a gyerekek 9 százaléka nem jut orvosi ellátáshoz;
  • a fogászati területen pedig a 16,1 százalékuk.

Utóbbi Európában a második legrosszabb érték a romániai 18 százalék után. 

A tíz év alatti gyerekek harmadának rosszak a fogai

Az 5-6 éves magyar gyerekek dmft-indexének értéke 3,5. Ez azt jelenti, hogy egy óvodáskorú gyerek 20 tejfogából átlagosan 3-4 fog valamennyire károsodott, például már betömték, kihúzták vagy kezeletlenül szuvas maradt.

Ezzel az adattal Magyarország az Európai Unió országai között a sereghajtók közé tartozik – derül ki a Közgazdaság-és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) Közgazdaság-Tudományi Intézetének tanulmányából.

A szegény gyerekek 95 százaléka nem jut fogorvoshoz

A legszegényebb jövedelmi negyedbe tartozó kisgyerekek körében aggasztóan magas a kezeletlen fogszuvasodások aránya. A kutatók szerint a szuvas foggal rendelkező 2-3 éves szegény gyerekek 95 százaléka, a szuvas fogú 4-6 éves szegény gyerekek háromnegyede nem jut fogorvosi ellátáshoz.

A legszembetűnőbb hiányosságok az iskolafogászati rendszer működésében tapasztalhatók. Az ellátatlanság okai között sokféle tényező játszik szerepet az alulfinanszírozottságtól kezdve, a szabályozás joghézagain át az elszámoltathatóság hiányáig – írják a tanulmány készítői.

A fogszabályozás anomáliái

A fogszabályozás területén is azt tapasztalták, hogy a legjobb anyagi körülmények között élő gyerekek négyszer-ötször nagyobb eséllyel kapnak fogszabályozót Magyarországon a társadalombiztosítás által finanszírozott ellátás keretében, mint a legrosszabb anyagi helyzetben levő családok gyermekei.

A kutatók szerint évente körülbelül évi 3 milliárd forint többletráfordítással javítani lehetne a társadalmi egyenlőtlenségeken.