Korábban december másodikára, péntekre tervezték a magyar olajvállalat szakemberei a restartot, amely most már biztos, hogy ezen a héten nem történik meg – írja az Index.

Az elmúlt hetekben gőzerővel dolgoztak a Mol százhalombattai Dunai Finomítójának karbantartásán. A finomító körülbelül 55 százalékon üzemelt sokáig, miután egy tervezett karbantartási folyamat közben olyan meghibásodást észleltek, ami miatt újabb javításokra volt szükség. 

A magyar olajvállalat úgy tervezte, hogy december 2-től ismét teljes kapacitással termel majd az üzem, miután addig biztonságosan befejezik az egyik legkényesebb egység karbantartását és ellenőrzését.

A LAP INFORMÁCIÓI SZERINT A TEGNAPI NYOMÁSPRÓBÁN ÚJABB REPEDÉST TALÁLTAK A SZAKEMBEREK A RENDSZERBEN, ÍGY ÚJABB, MINIMUM 3 NAPOS CSÚSZÁS LESZ AZ ÚJRAINDULÁSBAN. 

Ez pedig a száraz tényeken kívül azt is jelenti, hogy igaza lesz Grád Ottónak, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkárának, aki néhány napja azt nyilatkozta: amíg a 480 forintos ársapka érvényben van, addig együtt kell élni azzal, hogy a nagy benzinkutakon is átmeneti készlethiány lehet.