A kormány már korábban bejelentette, az átoltottság további növelése és a járvány újabb hullámai elleni védekezés érdekében február 15-től oltási igazolvánnyá alakul a védettségi igazolvány - az erről szóló kormányrendelet pedig meg is jelent a Magyar Közlönyben - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Mostantól kezdve  csak azoknak lesz érvényes az igazolványuk - így jogilag csak azokat tekintik védettnek -, akik oltottak. Tehát a jövőben oltatlan személy, fertőzésen való átesettség esetén sem lesz jogosult az oltási igazolványra, az esetleg jelenleg meglévő fertőzésen átesettségre kiadott védettségi igazolványa pedig elveszíti érvényességét.

Az igazolvány a második oltást követően hat hónapig lesz érvényes, ezután az érvényesség - főszabály szerint - csak a megerősítő harmadik oltás után lesz meghosszabbítva. Ha valaki két oltást követően lesz fertőzött, akkor a fertőzés igazolásától számított 6 hónapig lesz érvényes az igazolványa.

Viszont egyelőre a jogszabály szerint a megerősítő harmadik oltás felvétele után az igazolvány korlátlan időre lesz érvényes.

Van egy pontosítás a korábbi tájékoztatáshoz képest, ami az egydózisú Janssennel oltottakat érinti: az ő esetükben szintén 6 hónapon belül fel kell venni a megerősítő második oltást ahhoz, hogy az igazolvány érvényes maradjon.

Viszont a 18 éven aluliaknál az egydózisú oltóanyag esetén egy, a kétdózisú oltóanyag esetén két oltás elegendő marad az érvényességhez.

A jelenlegi védettségi igazolványok cseréjére nincs szükség, a QR-kód alapján lehet majd ellenőrizni az okmány érvényességét. Fontos, hogy azon helyszínek üzemeltetői, illetve rendezvények szervezői kötelesek ellenőrizni a védettségi igazolványt, amelyek kizárólag a védettek számára látogathatóak.

Felhívjuk a figyelmet, hogy aki szeretné mielőbb felvenni az oltást, illetve a megerősítő oltást, az a most zajló januári oltási akciókon könnyedén megteheti előzetes időpontfoglalás nélkül is - írja a KTK a közleményében.

Magyarországon legalább egy oltást eddig a lakosság 64,1 százaléka vett fel, két dózist 61,5 százalék adatott be magának az ECDC adatai szerint. Összesen 34,7 százaléknak, vagyis a csütörtök reggeli hivatalos tájékoztatás alapján 3,437 millió főnek van harmadik oltása is. Az átoltottság hónapok óta nem nő érdemben, csak a beadott harmadik oltásoknál látszik érdemi emelkedés.