Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szociáldemokrata politikus a Bild am Sonntag című német lapban közölt interjúban kiemelte, hogy Oroszország az Ukrajna elleni háborúval szembeszegül az „európai békerenddel”, amit nem lehet tétlenül szemlélni, ezért Németország pénzügyi és humanitárius segítségnyújtással, valamint fegyverszállításokkal is támogatja védekezést.

Mindez nem veszélyezteti Németország biztonságát, hiszen a fegyverszállításokat „gondosan mérlegeltük” és „szorosan összehangoltuk szövetségeseinkkel, elsősorban az Egyesült Államokkal”, ez a közös fellépés pedig „megakadályozza a háború eszkalálódását” – idézi Olaf Scholzot az MTI.

Kijelentette, hogy Vlagyimir Putyinnal telefonon folytatott megbeszélésein rendre „nagyon világosan” az orosz elnök tudomására hozza, hogy 

„Oroszország egyedül viseli a felelősséget a háborúért”.

Boris Johnson egykori brit kormányfő azon állításával kapcsolatban, miszerint Vlagyimir Putyin a háború megindításának hónapjában, 2022 februárjában rakétacsapással fenyegette meg egy telefonbeszélgetésük során, Olaf Scholz azt mondta: az orosz elnök „nem fenyegetett meg sem engem, sem Németországot”.

Vlagyimir Putyin azon kijelentésére, hogy ismét német tankok fenyegetik Oroszországot, kiemelte, hogy az orosz elnök szavai beleillenek a „zavaros történelmi összehasonlítások sorába, amelyekkel az Ukrajna elleni támadást igyekszik igazolni”.

Arra a kérdésre, van-e megállapodás Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel arról, hogy a Nyugatról érkező fegyvereket csak ukrán területen vetik be és nem támadják velük Oroszországot a saját területén, a kancellár azt mondta, hogy „ebben egyetértés van”.

A változatos fegyverarzenál hátulütői Ukrajnában

Egyetlen hadsereg szolgálatában sem volt még soha olyan változatos arzenál, mit amilyen Ukrajnában már most fellelhető. Ennek árnyoldalairóliról beszélt az InfoRádióban Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.