Aggasztónak tartja a nyugdíjasok helyzetét a Magyar Szakszervezeti Szövetség, ezért a januárra előrejelzett 5,2 helyett reálisan 15 százalékos nyugdíjemelést tart elfogadhatónak. A nyomorgó idős emberek helyzetének legalább átmeneti enyhítésére a szövetség nyugdíjas tagozata elvárja, hogy a 160 ezer forint alatti nyugdíjból élőket egyösszegű 50 ezer forinttal sürgősen kompenzálja a kormány – derül ki a MASZSZ hétfői közleményéből. (Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a kormány december folyamán felülvizsgálja a júliusban elfogadott 2023-as költségvetést, így a jövőre tervezett 5,2 százalékos nyugdíjemelés mértékét is - a szerk.

Az elnökük ezt azért is tartja indokoltnak és sürgetőnek, mert - szerinte - az Európai Unióban Magyarországon emelkedtek a legnagyobb mértékben az élelmiszerárak, s ez, valamint a rezsi drasztikus drágulása a kisnyugdíjasok számára elviselhetetlen teher.

Az pedig Magyarország szégyene, hogy itt még mindig tízezrek tengődnek 28 500 forintos nyugdíjminimumból, ami nemcsak embertelen, de totálisan ellentmond az alaptörvényben foglaltaknak is, amely kimondja: „az állami nyugdíjak reálértékét biztosítani kell

– szögezi le az elnök.

Mit tett idáig a kormány?

A kormány november 11-én utalta a jogosultak számára a nyugdíjprémiummal és a nyugdíj-kiegészítéssel megtoldott nyugdíjakat. A nyugdíjemelés mértéke 2022-ben három alkalommal is módosult, mivel az infláció miatt a kormány folyamatosan korrigálni kényszerült. A nyugdíjak összege 2010 óta mintegy 70 százalékkal nőtt, vásárlóerejük pedig mintegy 20 százalékkal erősödött számításaik szerint. Mindezek mellett egyébként a 13. havi nyugdíjat is visszahozták.

Emlékezetes, kormány még októberben jelentette be, hogy novemberben érkezik az emelt nyugdíj és a nyugdíjprémium, az emelés mértéke 4,5 százalék, amely a január-október hónapokra visszamenőleg is jár, illetve a februárban kifizetett 13. havi nyugdíjat is ezzel a mértékkel kell korrigálni. Ezzel idén már harmadszorra nőnek a nyugdíjak, mindösszesen 14 százalékkal, nyugdíjprémiumot pedig 2017 óta már ötödszörre kaphatnak a nyugdíjasok. A nyugdíjszerű ellátások összege, amelyeknek az értékmegőrzését a nyugdíjakkal azonos módon kell biztosítani, szintén 14 százalékkal emelkedik idén, ezzel a mértékkel kell korrigálni a 13. havi ellátást is. Novemberben pedig - a nyugdíjprémium számításához hasonló módon meghatározott - egyszeri juttatást kapnak a nyugdíjszerű ellátásban részesülők.

A kormány egyébként januárban az utóbbi évek egyik legnagyobb nyugdíjemelését hajtja végre, amennyiben teljesül a 13 százalék, úgy a Világgazdaságnak nyilatkozó Farkas András szerint jövőre akár a 200 ezer forintot is meghaladhatja az átlagnyugdíj. Kifejtette ugyanakkor: az idei nyugdíjemelésekkel tulajdonképpen lefedték az ez évi alapinflációt, a nyugdíjasok azonban nem biztos, hogy ennek örülni tudnak, ugyanis az ő pénztárcájukat sokkal jobban megterhelte ennél.