A nyugdíjasok helyzete rendkívül kritikus”– mondta az Infostart híre szerint a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának elnöke. Hegyesiné Orsós Éva arra hívta fel a figyelmet, hogy a medián nyugdíj 135 ezer forint, és mintegy 1,1 millió embernek a nyugellátása ez alatt a 135 ezer forint alatt van.

Az ő esetükben a mostani rendkívül drasztikus infláció, amit a piacokon bevásárláskor, a patikákban gyógyszervásárláskor, illetve havonta a rezsifizetéskor tapasztalanak, nagyon komoly életminőség-romlást eredményezhet.

Nem konzultált a kormány a nyugdíjasokkal

A szervezet álláspontja szerint a rezsi emeléséről szóló döntés előtt a kormánynak fel kellett volna mérnie, hogy a nyugdíjasok is könnyen lehetnek átlagfogyasztás felettiek. Mindeközben vannak olyanok, akik koruknál, egészségi állapotuknál fogva nem képesek többet dolgozni, így többletjövedelemre szert tenni.

Ami a spórolást illeti, tette hozzá Hegyesiné Orsós Éva, nagyon magas azon nyugdíjasok száma, akiknek egyszerűen nincs miből megtakarítaniuk. Amennyiben nem vennék meg például a gyógyszereiket, esetleg nem az egészségügyi állapotuknak megfelelően táplálkoznának, az az életesélyeiket is rontaná.

A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa most abban bízik, hogy a kormány a törvénynek eleget téve novemberben ismét jelentősen megemeli a nyugdíjakat, hiszen az infláció a vártnak akár a duplája, 13 százalék vagy annál is több lehet.