Az agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy ha egy településen a baloldal bevezeti az új adót, akkor bármelyik más baloldali településen is kész lesz bevezetni „veszélyeztetve ezzel a magyar gazdák, a magyar agrárium érdekeit”.

A minisztérium szerint a tárcavezető is aláírta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának a Hódmezővásárhelyen bevezetett földadó ellen indított online petícióját.

„Fontos, hogy a földadó ügyében is összefogjunk, és közösen támogassuk az érdekképviseleteket” – jelentette ki Nagy István.

Növelné a mezőgazdaság terheit

A miniszter elmondta, felelőtlennek tartja a földadó bevezetését, hiszen az elmúlt két évben példa nélküli volt a mezőgazdaságra rakódó nehézségek súlya.

koronavírus-járvány, a történelmi léptékű aszály és az elhibázott brüsszeli szankciók miatti jelentős termelési költségemelkedés így is hatalmas terhet rótt és ró a gazdálkodókra. Csak Csongrád-Csanád vármegyében mintegy 100 000 hektárra jelentettek aszálykárt, a nehézségek ellenére az ide tartozó Hódmezővásárhelyen vezette be a városvezetés a földadót

– figyelmeztetett Nagy István.

Kitért arra is, hogy minden nehézség és kihívás ellenére a magyar mezőgazdaság az elmúlt két évben is biztosította a lakosság jó minőségű, biztonságos élelmiszerrel való ellátását, miközben emelkedett a kibocsátás és az agrárexport.

A 2023-2027-ig tartó Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervben ráadásul eddig soha nem látott források állnak rendelkezésre az agrárium fejlesztésére. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy az ágazatba befektessünk, értéket teremtsünk, és ne hozzuk hátrányba a gazdákat az olyan elhibázott intézkedésekkel, mint a földadó bevezetése, hangsúlyozta a tárcavezető. Hozzátette, a földadó az élelmiszerek drágulását is okozhatja, a következmények tehát mindenkit érintenének, ami elfogadhatatlan.