A szakemberek megmérték a mosószerek felületaktív-anyag- és oxigénalapú fehérítőszer-tartalmát, amely minden esetben belefért a csomagoláson feltüntetett értékhatárokba. Egyforma fehér textilmintákat kávéval, fűszerpaprikás olajjal, spenóttal és meggylével koszoltak össze, majd 24 órás száradás után automata mosógéppel, 40 °C-on mostak ki.

A legismertebb, drágább termékek kevésbé teljesítettek jól a mesterségesen létrehozott szennyeződések eltávolításában. A foltok eltüntetésében egy illatszerbolt-hálózat saját márkás mosópora volt a leghatékonyabb. Az összesített pontszámban szoros másodikként végzett folyékony mosószert jó teljesítménye mellett legalacsonyabb ára repítette az élmezőnybe.

A labor a fogyasztói ár és az adagolási ajánlás alapján számította ki az egy mosásra eső költséget és hatalmas szórással szembesültek: a legolcsóbb, 27 forintos adagárú termék és a 120 forintos másik véglet között több mint négyszeres a különbség. A vizsgálatok kedvező tapasztalata, hogy mindegyik mosószer megfelelt az előírt követelményeknek, egyetlen fogyasztóvédelmi hatósági eljárást sem kellett indítani.

A Fogyasztóvédelmi Portálon böngészhető eredmények alapján a fehér vagy világos színű, foltokkal szennyezett textíliák tisztításához érdemesebb lehet por alakú, fehérítő hatású mosószert választani. Általános, zsíros szennyeződésű ruhák esetén kíméletesek és hatékonyak a folyékony készítmények.