Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár 2023. március 29-én a délelőtti órákban technikai átcsoportosítást hajt végre Hajdúhadházról Hódmezővásárhelyre, ezért megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani az alábbi útvonalon:

Hajdúhadház – 354. számú út – 4. számú főút – 47. számú főút – M35 autópálya – 47. számú főút – Hódmezővásárhely, Zrínyi laktanya.

A Magyar Honvédség kéri a járművezetőket, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól.

A zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, ezért a járművek haladását kísérőjárművek biztosítják.

„Kérjük a járművezetőket, hogy a katonai menetoszlopok közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjenek” – írja a Honvédelmi Minisztérium.

Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy az állampolgárok nyugalmát a lehető legkisebb mértékben zavarja, de kérik a lakosság megértését és türelmét.

Az országban 2015 óta nagyszabású haderőreform zajlik. Ennek része egyebek mellett a Magyar Honvédség járműparkjának teljes korszerűsítése, a személyvédelmi felszerelések, kézifegyverek lecserélése és a technikai eszközök digitalizációja.

NATO: ebben a szegmensben Magyarország az éllovas

Az összes NATO-tagállam közül Magyarország költötte 2022-ben védelmi költségvetés-arányosan a legtöbb pénzt haditechnikai eszközökre – derült ki a NATO friss éves jelentéséből. Bővebben>>>