Úgy tűnik, magukra maradt az az 500-600 ezer ember, akit a kínai Sinopharm vakcinájával oltottak be, legalábbis a hatóságok egyelőre nem ellenőrzik, hogy ez a készítmény kellő védettséget ad-e a fertőzés ellen - derül ki a Népszava cikkéből. Hogy kinél volt hatásos a kínai vagy bármilyen vakcina és kinél nem, az az úgynevezett ELISA-teszttel kimutatható. Ez az eljárás elérhető a magánlaboroknál mintegy tíz-húszezer forintért.

Illés Anett, a PentaCore Laboratórium tudományos munkatársa elmondta a napilapnak, hogy a laborjukban naponta több tucatnyian érdeklődnek, a vizsgálatot egy-két napon belül el is tudják végezni. Sokan keresik az ellenanyag-teszt kimutató szolgáltatásokat a MikroMikomednél is – mondta lapunknak dr. Újhelyi Eszter biológus, immunológus a cég munkatársa. Náluk eddig a legtöbb információ a Pfizer-BionTech oltásról gyűlt össze. A 70 évesnél idősebbeknél valamivel alacsonyabb volt az ellenanyagszint, míg a fiatalabbaknál magasabb.

A Sinopharm hatásosságáról még jóval kevesebb a tapasztalatuk. Ennek nyomán is megjelent az ellenanyag, de sokan túl korán kérik a vizsgálatot, akkor, amikor még nem nagyon van értelme elvégezni. Optimálisan a második oltás után tíz nappal mérhető, hogyan reagál a szervezet a vakcinára. Akinél korábban lezajlott a fertőzés és kaptak rá oltást, azoknál sokkal erőteljesebb, szinte lórugásnyi volt az immunválasz. De volt olyan páciens is, akinél alig találtak védettségre utaló jeleket.

A Kelen-Kórház ügyvezetője, Kövesd Zsuzsa is arról beszélt, hogy még túl korai lenne bármilyen következtetést levonni a kínai oltásokkal kapcsolatban, mert az intézményük még kevés ellenanyag-vizsgálatot végzett. Eddig előfordult, hogy többeknél - főként a 60 évesnél idősebbeknél - két oltás után sem találtak antitestesteket, de olyanok is voltak - jóval fiatalabbak -, akiknél erős volt az immunválasz.