Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Már-már megdöbbentő tapasztalatokat szerzett a G7 sajtómunkása a fizikai dolgozók körében a koronavírus-oltás elutasításával kapcsolatban. Összesen húsz emberrel beszélt az ország különböző pontjairól – fél tucat nagy magyar gyár dolgozójával, bolti eladókkal, kozmetikussal vagy éppen takarítóval -, és a valóság egy egészen más szegletével találkozott, mint a szellemi dolgozóknál, akik így vagy úgy igyekeznek minél előbb beoltatni magukat.

A húsz megkérdezett 50 százaléka elutasítja az oltást, 20 százalékuk bizonytalan, 25 százalékuk jelentkezett (vagy tervez jelentkezni) oltásra, de még nem kapott, és mindössze egy olyan ember volt, akit be is oltottak. Szinte mindenki arról beszélt, hogy ismerőseik, munkatársaik jelentős többsége nem akarja beoltatni magát. Több áruház van, ahol egy dolgozó sincs beoltva, illetve olyan gyári részlegek, takarítóbrigádok is vannak, ahol nem is akar oltást senki. Ez a minta nyilvánvalóan nem reprezentálja a lakosságot. A KSH legfrissebb mérése szerint a teljes népesség 58 százaléka tervezi az oltást (vagy már kapott is), és 20 százaléka elutasító.

Az egyik riportalany elutasítása magából az oltásból fakad: bizalmatlan egy „pár hónap alatt kifejlesztett” vakcinával szemben, amelynek „nem tudhatóak a mellékhatásai”. Emellett szerinte a vírus mutálódása is feleslegessé teszi a beoltottságot. Az a tíz megkérdezett, aki nem akarja beoltatni magát, szinte mind nagyon határozott volt. Annak is tudatában voltak, hogy ezzel hátrányba is kerülhetnek az oltási igazolás miatt.

Visszatérő elem, hogy az elutasítók indokolatlannak tartják a hisztériakeltést a járvány körül, illetve hogy a média állítólagosan elhallgat híreket például arról, hogy az oltás miatt halnak meg emberek. „Én tévét sem nézek, mert csak a hazugság árad” – testesítette meg egy vélemény az általános kiábrándultságot. Ez a fajta magukra hagyatottság érzet többeknél is megjelent. Még ha saját környezetükben is látják a járvány pusztítását, akkor sem hisznek az állami intézményeknek. „Kaotikus a kormánykommunikáció. Azt sem hiszem el, amit kérdeznek. Inkább több energiát fordítok a megelőzésre” – mondta egy budapesti taxis.