Magyar Nemzeti Bank adatai alapján az első fél évben az eredményszemléletű hiány a GDP mindössze 3,5 százaléka volt - írja a Világgazdaság a féléves büdzsét elemző cikkében. Kifejezetten jól teljesített a magyar gazdaság az elmúlt negyedévekben, emiatt minden olyan mutatószám, amit a GDP-hez mérünk, kedvezően alakult – magyarázta a VG-nek Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője.

Ugyanakkor nehéz tisztán látni, mert hiába volt az első fél év erős, a 7,3 százalékos növekedés után várhatóan lesz egy nagyon gyenge második hat hónap. Az adatokban ráadásul van egy folyamatos csúszás, tehát kell pár hónap, mire kiderül, hogy az adott negyedévben hogyan teljesített a gazdaság.

A feketeleves az ország energiaszámlája, a havi fizetésimérleg-adatok is megerősítik, hogy durván romlik a külkereskedelmi egyenleg. Egyre többet fizetünk az energiaimportért, ami nemcsak a folyó fizetési mérlegre, hanem a költségvetés egyensúlyára is komoly hatással van.

Lehet még facsarni

A 3,5 százalékos deficit, ami a júliusban elfogadott költségvetési törvényben szerepel, mindezek alapján meglehetősen ambiciózusnak tűnik, bár Virovácz Péter úgy látja, hogy még így is tartható, ugyanis szerinte a beruházásoknál még mindig van a GDP 1-2 százalékát kitevő tartalék.

A szakember nem zárja ki, hogy adott esetben futó projekteket is leállíthat a kormány, amivel tovább faraghatja a költségvetési kiadásait. Szerinte az uniós forrásokra már csak azért is nagy szükség van, mert azzal eleve számolt a kabinet a költségvetés tervezésekor, tehát abban nem lehet bízni, hogy az uniós pénzcsap megnyílása enyhítené a büdzsé feszességét.