A Mol igyekszik a lehető legegyértelműbb módon, több nyelven is kimatricázva felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar rendszámú gépjárművek tulajdonosai a fizetéshez vigyék magukkal bemutatásra a forgalmit. "Amennyiben igazolni tudja, hogy magyar forgalmi rendszámú gépjárművel érkezett, úgy a kasszánál érvényesítésre kerül az az árcsökkentő diszkont, ami érvényesíti a hatósági árat" - idézi az Infostart Ratatics Péter, a Mol fogyasztói szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatóját. 

A szakember szerint  nemcsak a Mol, hanem a többi piaci szereplő, és összességében a magyar lakosság számára is jó döntés született. Meglátásuk alapján a rendelkezésnek két fő hatása lesz: egyrészt csökkenni fog a határ menti kutakon a nyomás, így a leürülések száma is, ami az ott élő magyar lakosság számára rendkívül jó hír, hiszen a korábban megszokott módon fog tudni üzemanyaghoz jutni. A másik pozitív hatás pedig az, hogy június hónapra nagyságrendileg 15 százalékkal csökkenhet a hazai kereslet, amit nagykereskedelmi, illetve gyártói oldalról stabilan el fognak tudni látni. 

Ratatics szerint korábban, az új szabályozás életbe lépése előtt rengeteg visszaélés történt a határ menti részeken a szomszédos országokból. Közölte: 

A legkreatívabb módon jöttek át különböző átalakított gépjárművekkel, tartályokkal, hogy minél több 480 forintos áron megvett üzemanyagot vigyenek el.

 

Szerinte számítani lehet arra, hogy ezt a fajta kreativitást, az olcsóbb üzemanyag reménylében, igyekezni fognak megtartani. Ennek egyetlen kiküszöbölési lehetősége a forgalmi bemutatásra – emelte ki.

A kettős árazást ugyanakkor kritizálta Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke, szerinte ugyanis a benzinkutak úgynevezett totemoszlopain 480 forintos üzemanyagárat kell kiírni, tankolásnál kis számokkal 720 forintot, a kasszánál pedig 720 forint literenkénti árat kérnek el. Mindez fogyasztóvédelmi kérdéseket vet fel, nem beszélve arról, hogy hátrányosan különböztetjük meg a külföldi állampolgárokat. Attól tartunk, hogy tömegével perelhetik a benzinkutakat emiatt. Lattmann tamás nemzetközi jogász pedig sértheti az uniós szabályokat az üzemanyagárakra vonatkozó új szabály. (Erről ebben a cikkünkben olvashat részletesebben.)