Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A megszüntetendő cégek között olyan, az elmúlt években fontos feladatokat ellátó társaságok vannak, mint az útépítéseket kivitelező NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vagy a stadionokat fenntartó BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. - írta a portál.

A fő kivétel a Magyar Közút lesz, mivel az ottani feladatok jó része (úthálózati nagyberuházások kivitelezése, közúthálózat karbantartása) és a több mint 6500 fős dolgozói állomány nem olvasztható be a minisztériumba. Emellett megmaradnak még az olyan projektcégek is, amelyek egy konkrét feladat menedzselésére jöttek létre (mint például a Fertő tavi beruházást lebonyolító társaság).

Így a NIF, a BMSK, a Steindl Imre Program Kft. és a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztő Kft., valamint társaik azonban a jövőben nem lesznek önálló jogi személyek, hanem a beruházási tárcán belül látják majd el a tevékenységeiket.

A társaságok beszántásának indoka a portál forrása szerint a párhuzamosságok megszüntetése, valamint az, hogy önálló építési minisztériummal már nincs rá szükség, hogy külön-külön cégeknél legyenek az egyes projektek és feladatkörök.

A cégek alkalmazottainak túlnyomó részét tovább foglalkoztatná a Lázár János vezette minisztérium új státuszban. A megszűnő cégek alkalmazotti állománya az Opten adatai szerint valamivel több mint kétezer fő.