Keddre virradó éjszaka túlnyomóan derült, száraz idő várható helyenként némi fátyolfelhőzettel. A déli, délkeleti szél elsősorban az Észak-Dunántúlon lesz élénk, néhol erős. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 14 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken ennél pár fokkal hidegebb, akár talajmenti fagy is előfordulhat.

Kedden túlnyomóan derült, száraz időre számíthatunk. Napközben csak kevés, estefelé a Nyugat-Dunántúlon már több fátyolfelhő lehet az égen, ami a nyugati határszélen meg is vastagszik. A többnyire mérsékelt vagy élénk déli, délkeleti szél az Észak- és Nyugat-Dunántúlon, illetve a Dél-Alföldön időnként megerősödik, Sopron környékén napközben a maximális széllökések elérhetik a 65 km/h-t. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között valószínű.

Szerdán az északkeleti megyékben még több órára kisüthet a nap, de a délutáni, esti órákban ott is erősen megnövekedhet a felhőzet. (Délnyugat, nyugat felől vastag, csaknem összefüggő felhősávok vonulnak északkelet felé). Délutántól elsősorban a délnyugati tájakon lehet már szakadozott felhőzet több-kevesebb napsütéssel. Délig főként az ország délnyugati felén valószínű többfelé eső, zápor, zivatar, a nap második felében az összefüggőbb csapadékzóna tovább vonul északkeleti irányba, de helyenként még nyugaton is hullhat csapadék. A délkeleti, déli, majd a Dunántúlon az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik. Zivatarban viharos lökések is lehetnek. Hajnalban 5, 14 fokra számíthatunk, északkeleten lesz a hűvösebb. Napközben hazánk nyugati, délnyugati felén 17, 22, északkeleti felén 23, 28 fok közé melegszik fel a levegő.

Csütörtökön a napos körzetek, illetve időszakok mellett inkább erősen felhős vagy borult idő lesz a jellemző. Összességében több helyen valószínű eső, zápor, de kimaradhatnak területek a csapadékból. Helyenként zivatar is kialakulhat, legkisebb eséllyel az északnyugati megyékben. A nyugati, délnyugati szelet élénk, az Észak-Dunántúlon az északnyugati szelet erős lökések kísérik. Zivatar térségében viharossá is fokozódhat a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul - írják a meteorológusok.