Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hamarosan házasságot köt Mészáros Lőrinc, az ország leggazdagabb embere és Várkonyi Andrea. Őket is érintik majd a házaspárok vagyonközösségét szabályozó jogszabályok, amelyek az átlagos magyar állampolgárokra is vonatkoznak, és amelyekről sokan keveset tudnak. Az állampolgárok házassági vagyonjoggal kapcsolatos ismereteit vizsgálta online felmérésében a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK). Többek között arra kereste a választ, hogy tudják-e az emberek, mi számít közös, és mi különvagyonnak a házasságkötés után. Például, hogy közös lesz-e az a lakás, amit a házaspár egyik tagja örököl, vagy válás esetén is ugyanúgy felelnek-e egymás tartozásaiért a házasfelek, ha a másik a kölcsönt még a házasságuk alatt vette fel.

Sokan (60 százalék) nincsenek tisztában azzal, hogy a házasságkötés után a bevételek – ha házassági vagyonjogi szerződésben eltérően nem rendelkeznek – általában közös vagyonnak számítanak. Például, ha a férj még az esküvő előtt alapított egy vállalkozást vagy vásárolt egy ingatlant, az továbbra is a különvagyona marad, de az abból származó bevétel már közös lesz a feleségével.

Nem csak a bevételek, a tartozások is közösek

Sok a tévedés azzal kapcsolatban is, hogy vajon a házastársaknak az adósságaik is közösek-e. Valójában a házaspároknak – ha házassági vagyonjogi szerződésben máshogy nem rendelkeznek – nemcsak a bevételeik, hanem általában a tartozásaik is közösek, még akkor is, ha csak az egyikük vette fel a hitelt. A kitöltők 80 százaléka nem tudta, hogy mi történik abban az esetben, ha az egyik fél a másik hozzájárulásával a közös vagyon terhére vett fel hitelt. Ilyenkor ugyanis a hitelt felvevő fél a teljes vagyonával felel a kölcsönért, míg a másik fél a különvagyonával (amit például örökölt, ajándékba kapott vagy a házasság előtt szerzett) nem, csak a közös vagyonuk rá eső részével felel a tartozásért.

A válaszadók többsége azzal sem volt tisztában, hogy közös lesz-e vagy különvagyon marad a házasságkötés előtt az egyik fél által vásárolt, örökölt vagy ajándékba kapott vagyontárgy. Nem lesz például közös vagyon az az ingatlan, amelyet valamelyik házasfél vásárol, kizárólag az ő régi – még a házasságkötés előtt szülőktől kapott, tehát a különvagyonának számító – lakásának árából. Ahogy nem lesznek közösek a házasságkötéssel az örökölt és az ajándékba kapott vagyontárgyak sem.

Sok a kérdés az élettársak körül is

Számos félreértésre világított rá a MOKK felmérése az élettársak vagyonjogával kapcsolatban is. A válaszadók alig több mint harmada tudta csak, hogy az is befolyásolja a vagyoni viszonyokat, ha a pár a boldogító igen kimondása előtt már élettársként együtt élt. Ha a házasságot élettársi kapcsolat előzte meg, az életközösségük kezdetétől törvényes vagyonjogi rendszer létesült közöttük. Ezzel szemben a kitöltők harmada továbbra is abban a tévhitben él, miszerint az élettársaknak meghatározott idejű együttélés, például 5 év után élettársi vagyonjogi szerződés nélkül is keletkezhet közös vagyona a törvény erejénél fogva.

A kitöltők háromnegyede helyesen tudta, hogy a házassági vagyonjogi szerződés csak akkor érvényes, ha ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba vagy közjegyzői okiratba foglalták. Azzal viszont már csak kevesebb mint egyharmaduk volt tisztában, hogy egy ilyen szerződésben a házastársak bármilyen vagyonjogi kérdést szabályozhatnak, hacsak a törvény az eltérést nem tiltja.

„Sok vitás helyzet adódhat abból, hogy a házastársak nem tudják, mi a közös, és mi a különvagyonuk. Többek között erre nyújt megoldást a házassági vagyonjogi szerződés. Tiszta helyzetet teremt, egyúttal akár a jövőbeli adósságok is elkülöníthetők vele, ezért a házastárs biztonságáról és védelméről is szól – mondja Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke.

A házassági vagyonjogi szerződésben a házastársak saját akaratuknak megfelelő vagyonjogi rendszert alakíthatnak ki, emellett öröklésből származó vagyoni kérdéseket is szabályozhatnak. Megegyezhetnek például, hogy a házassági vagyonközösségük alatt mi számít közös, és mi különvagyonnak, akár teljes vagyonelkülönítésről is megállapodhatnak. Azonban nem csak a vagyont, hanem az adósságokat is elkülöníthetik, ezzel megkímélhetik a házastársukat például egy nem fizetett jövőbeli hitel terhétől. Házassági vagyonjogi szerződéssel egyúttal azt is befolyásolni tudják, hogy mi, és milyen módon kerüljön majd a hagyatékukba, ami különösen fontos lehet, ha egy korábbi házasságból született gyermekük is törvényes örökössé válhat.