A magyarországi fogyasztók jelenleg pesszimistábbak, mint 2020 tavaszán, a koronavírus-járvány okozta pánik idején voltak. Az üzleti bizalmi index már második hónapja van a negatív tartományban, azaz több a ború-, mint a derűlátó cég - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. által – az EU támogatásával – végzett friss felméréséből.

Idén szeptemberben az üzleti szférában – az építőipar kivételével, ahol az előző hónaphoz képest jelentősen esett a bizalmi index – minden ágazat kisebb-nagyobb mértékben optimistább lett, de egyik sem lett derűlátóbb, mint júliusban. A legoptimistább ágazat az ipar, a legkevésbé az építőipar és a kereskedelem. Az iparban javult a készletek és a teljes rendelésállomány megítélése, de ezen belül az exporté nem.

Az építőiparban szeptemberben a magasépítők kilátásai kissé, az amúgyis pesszimistább mélyépítőké számottevően rosszabbak lettek. A kereskedelemben az eladási pozíció megítélése kissé rosszabb lett, a rendeléseké viszont sokkal kedvezőbb. A szolgáltatói bizalmi index szeptemberi javulásában főleg az általános üzletmenet és a várható forgalom javuló megítélésének volt szerepe.

Összességében még mindig minimálisan több a létszám bővítését, mint a csökkentését tervező cég. Eközben viszont tovább erősödött a lakosság munkanélküliségtől való félelme.

Még több áremelés jöhet

Az áremelési törekvés nagyon erős, bár szeptemberben a kereskedelemben és az építőiparban érezhetően gyengült. Így is e cégek mintegy 60 százaléka tervez áremelést.

A fogyasztók inflációs várakozása viszont tovább erősödött. A magyar gazdaság jövőbeli helyzetét az elmúlt hónapokban a vállalatok és az emberek egyaránt egyre drámaibbnak látták, szeptemberben a fogyasztók körében ez tovább erősödött, az üzleti szférában azonban az ipar kivételével jelentős javulás történt, bár az aggodalom továbbra is nagyon erős - vélik a kutatók.

Egyre rosszabbnak látja helyzetét az átlagmagyar

A GKI fogyasztói bizalmi index április óta nagyot, több mint 30 ponttal esett. Legutóbb mintegy tíz éve, a Széll Kálmán terv idején volt pesszimistább a lakosság - írta GKI.

Jelenleg a lakosság saját pénzügyi helyzetét az augusztusinál rosszabbnak érzi, a vélemény lényegesen pesszimistább a koronavírus-válság kezdetekor kialakult pánik idején tapasztaltnál.

A felmérések története során az emberek saját jövőbeli megtakarítási képességüket idén februárban érezték a legkedvezőbbnek, azóta minden hónapban, egyenletes ütemben gyengül ez a remény.

A fogyasztók a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási feltételeit jelentősen, míg a következő egy évre vonatkozókat kissé romlónak érzékelték az augusztusihoz képest. Akkor fordított volt a helyzet, a következő időszak vásárlási lehetőségének a megítélése romlott nagyon jelentősen.

Mutatók az utóbbi fél évben (százalékpont)
HónapÜzleti bizalomFogyasztói bizalomKonjunktúra
2022. április10,5-20,02,6
május6,9-29,5-2,6
június3,7-39,4-7,5
július2,0-41,7-9,4
augusztus-2,1-49,2-14,3
szeptember-1,1-52,6-14,5
Forrás: GKI Gazdaságkutató Zrt.