Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A gyorsforgalmiút-hálózaton a napi járműforgalom 22,6 százalékkal mérséklődött tavaly 2019-hez képest, ezen belül a személyautók száma 25,5, a buszoké pedig 36,8 százalékkal csökkent. Ezt ellensúlyozta a kis tehergépkocsik és a nyerges vontatók számának átlagon aluli csökkenése: előbbi 19,3, utóbbi 9,8 százalékkal esett.

M0

Az M0-s messze Magyarország legterheltebb útja, a 2x2 sávos szakaszain a járvány előtt a kapacitását bőven meghaladó mértékben haladt rajta a forgalom, a Magyar Közút több szakaszon 123-125 százalékos kihasználtságot mért, amely csúcsidőszakban állandósult dugókban ölt testet. Tavaly ezzel szemben a legmagasabb kihasználtság is csak 109 százalék volt az autóút 51 és 53-as kilométerszelvényénél Pécel mellett.

A körgyűrűn naponta átlagosan 59 695 jármű közlekedett 2019-ben, ez csökkent le 53 606-ra tavaly. Ebből a személyautó-forgalom 40 940 volt és lett 36 429. A csökkenés több mint 10 százalék, amely nem mondható tetemesnek. Fontos, hogy ezek átlagos forgalmi adatok vagy is benne van a csúcsidei és az éjjeli forgalom is.

Az M0-s forgalma
Teljes forgalom 2019 (jármű/nap)Teljes forgalom 2020 (jármű/nap)Változás (%)Személyautó forgalom 2019 (jármű/nap)Személyautó forgalom 2020 (jármű/nap)Változás (%)
59 69553 606-10,20%40 94036 429-11,02%
Forrás: Magyar Közút

M1

A több mint 160 kilométer hosszú M1-es pályán 2019-ben naponta átlagosan 51 232 jármű közlekedett, amelyből 31 385 volt személyautó. 2020-ban ez 38 636 járműre mérséklődött, a személyautóké pedig 22 867-re. Előbbi 24,6, utóbbi 27,1 százalékos csökkenés.

Az M1-es autópálya forgalma
Teljes forgalom 2019 (jármű/nap)Teljes forgalom 2020 (jármű/nap)Változás (%)Személyautó forgalom 2019 (jármű/nap)Személyautó forgalom 2020 (jármű/nap)Változás (%)
51 23238 636-24,59%31 38522 867-27,14%
Forrás: Magyar Közút

Az M1-es leginkább terhelt szakasza a 17 és 26-os kilométerkő közötti rész Biatorbágy magasságában, ahol 2019-ben az útkapacitás kihasználtsága 111 százalék volt, vagyis több mint amennyire a pályát tervezték. Ez 77 százalékra mérséklődött 2020-ban. A következő grafikonon is látszik, hogy változott ennek a szakasznak a forgalma az elmúlt években és miként esett vissza tavaly.

Magyar Közút

M2

A Vácra tartó, mindössze 30 kilométer hosszú M2-es autóút - amelyet nemrég szélesítettek 2x2 sávossá - forgalma nem igazán érezte meg a pandémiát: 2019-ben 23 846 jármű taposta napi átlagban, tavaly pedig 23 018.

M3

A 270 kilométer hosszú M3-as szintén nem túl leterhelt, 2019-ben csak a bevezető szakaszára volt jellemző 100 százaléknál magasabb kihasználtság, a Heves és Borsod megyei szakaszán 50, a Szabolcs megyei részeken 10 és 20 százalék körüli értéket mértek a Magyar Közút forgalomszámlálói.

A teljes M3-as napi átlagos járműforgalma 29 416-ról csökkent 22 936-ra 2019-ről 2020-ra, amelyből a személyautók száma 20 839, illetve 15 336 volt.

Az M3 forgalma
Teljes forgalom 2019 (jármű/nap)Teljes forgalom 2020 (jármű/nap)Változás (%)Személyautó forgalom 2019 (jármű/nap)Személyautó forgalom 2020 (jármű/nap)Változás (%)
29 41622 936-22,03%20 83915 336-26,41%
Forrás: Magyar Közút

M5

Az M5 átlagos forgalmú pálya a maga 161 kilométerén, 100 százalék feletti kihasználtság 2019-ben sem jellemezte 2020-ban pedig a legforgalmasabb budapesti szakaszon is alig haladta meg a 80 százalékot.

Tavaly előtt 36 865 jármű (amelyből 22 929 személyautó) használta naponta, ez csökkent 28 128 (15 815 személyautó) darabra.

M6

Az M6 "közismerten üres" a járvány előtt 10-30 százalékos kapacitással működött, amely értelemszerűen tovább csökkent a pandémia hatására. 2019-ben mindössze napi 13 680 jármű használta az utat, 2020-ban pedig 11 402.

M7

Az M7 átlagos forgalma napi 29 199 járműről 24 792-re mérséklődött, ebből a személyautók száma 21 293 és 17 396. Ez 15, illetve 18,3 százalékos csökkenés, amely azonban nem mond túl sokat egy olyan pálya esetében, ahol annyira fontos a szezonalitás, vagy a hétvége hatása mint a Balatonra tartó úton. Közismert, hogy az M7-esen nyáron a Balaton felé péntek délután szombat délelőtt a legnagyobb a forgalom, Budapest felé pedig vasárnap délután.

Az M7-es forgalma
Teljes forgalom 2019 (jármű/nap)Teljes forgalom 2020 (jármű/nap)Változás (%)Személyautó forgalom 2019 (jármű/nap)Személyautó forgalom 2020 (jármű/nap)Változás (%)
29 19924 792-15,09%21 29317 396-18,30%
Forrás: Magyar Közút

Az M7-esről és a horvát turizmusról igen sokat elmond a következő grafikon, amely a letenyei határátkelő felé vezető, mindössze 3 kilométeres szakasz forgalmát mutatja. Az elmúlt évek lendületes emelkedése után tavaly annyian használták ezt a szakaszt, mint 2013-ban.

Magyar Közút

Ezek a számok magyarázatot adnak arra is, hogy miért nem szenvedett el különösebb veszteségeket az autópályadíjakat beszedő Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ). A cégnek abban is szerencséje volt, hogy mire a vírus megjelent Magyarországon a magyarok már megvették az éves országos és megyei matricákat. Komoly mínuszok nyáron és különösen a külföldiek matricavásárlásainál mutatkozott.