Már egy ideje kongatják a vészharangot a gyógyászati segédeszköz (gyse) forgalmazók, de ezt egyelőre nem hallja meg az egészségügyi kormányzat. Magyarországon mintegy 960 ezer beteg használ a Nemzeti Egészségbiztosító (NEAK) által támogatott termékeket, többek között inkontinencia betétet, pelenkát, sztómazsákot, kerekesszéket, hallókészüléket, kompressziós harisnyát és még sok más segédeszközt. Idén az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) adatai szerint már 50 terméket hívtak vissza a gyártók vagy a forgalmazók a támogatotti körből.

Legutóbb a Hartmann-Rico Hungária Kft., az inkontinencia termékkörben a MoliCare pelenkát hívta vissza a NEAK-finanszírozásból, de ugyanígy döntött az Essity Hungary Kft. is, mert azon az áron, amit az egészségbiztosító megszabott nem tudta értékesíteni a termékeit.

 

Több száz termék kerülhet ki a támogatotti körből

A jelenleg támogatott, közel 3400 termékből már most is több száz olyan van, amit egyszerűen képtelenség a közfinanszírozott ár alatt beszerezni a világpiacon, de elvben forgalmazási kötelezettségük van a támogatott termékekre, mondta a Napi.hu-nak Rásky László, a terület problémáit átlátó Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Hozzátette: hogy a gyse-ellátás csaknem 100 százaléka importból származik.

Tavaly az inkontinencia termékek támogatására a költségvetés csaknem tízmilliárd forintot fordított. Egy rászoruló a vényre felírt, támogatott inkontinencia termékért havonta átlagosan 2500 forintot fizet.

Példaként említette a legnagyobb orvosi eszközöket forgalmazó szervezet főtitkára, hogy az Essity által az idén eddig kivont termékekre 2021-ben a támogatások 28,4 százaléka jutott, míg darabszámban a kiszolgált termékek 21,8 százalékát ezek az eszközök adták. Ugyanez a Hartmann termékei esetében 4 százalék illetve 3,4 százalék volt tavaly.

Azt is figyelembe véve, hogy a rászorulók többsége „márkahű”, hiszen bizonyos típusú eszköz használatát szokta meg, ilyen arányú termékkivonás már egyértelműen a biztonságos ellátást veszélyezteti. Ráadásul ezen az áron a versenytársak sem fogják pótolni a kieső termékeket.

A támogatott gyógyászati segédeszköz (gyse) ellátás elmúlt egy évben kicsúcsosodott problémái legalább másfél évtizedre nyúlnak vissza - mondta Rásky László.

Még 2007-ben lépett életbe a gyógyszer- és gyse-ellátást szabályozó 2006. évi 98. törvény (Gyftv.) és annak végrehajtási rendelete. A törvénynek az egyik deklarált célja az volt, hogy visszaszorítsa illetve kordában tartsa az állami gyógyszer- és gyse-kiadásokat.

Húsz éve nincs ártárgyalás

Egészen 2002-ig az volt a gyakorlat, hogy az egészségbiztosító meghatározott időközönként ártárgyalást tartott a gyse-gyártókkal illetve importőrökkel. A legutolsó ártárgyalás 2002-ben volt, az akkor megállapodott árak 2003-ban léptek életbe. Tulajdonképpen jelenleg is ezeken a húsz éves közfinanszírozott árakon folyik a gyse-ellátás Magyarországon. A Gyftv. jelentősen megváltoztatta az áremelés metodikáját.

A forgalomba hozó által benyújtott áremelési kérelmet a NEAK bírálja el – jellemzően negatívan – miközben a cégeknek kérelmenként 300 ezer forint igazgatás-szolgáltatási díjat kell fizetniük.

 

Jött a referenciaár

A szakember szerint további kockázatok is vannak az importőrök, forgalmazók számára a rendszerben. A támogatott eszközökre az állam százalékos támogatási kulcsokat határoz meg, ami a legalacsonyabb árú, úgynevezett referenciaeszközökre jár, és a közgyógyellátottaknak is csak a referenciaeszköz megvásárlásakor ingyenes az ellátás.

A referenciaeszköznél drágább termékek támogatása fixesítve van, tehát azokért a betegeknek arányosan jóval többet kell fizetniük, ezért Rásky László szerint ezen termékek kevésbé elérhetők a betegek többsége számára.

Amikor már nem éri meg a gyse-forgalmazóknak gyártóknak a pelenkát, kerekesszéket, vagy sztómazsákot forgalmazni három dolgot tehetnek sorolta a problémákat a szakember:

  1. Áremelési kérelmet nyújtanak be a NEAK-hoz, most is vannak bent ilyen kérelmek, de ezeket a NEAK jellemzően negatívan bírálja el, mert az egészségbiztosító deklarált álláspontja az, hogy amíg akár egy cég is forgalmaz egy eszközcsoportban, addig nekik nem kell beavatkozniuk.
  2. Veszteséggel forgalmazzák az eszközöket, de ezt hosszú távon nem fogják megtenni.
  3. Kiveszik az eszközöket a támogatásból.

A NEAK szerint van miből választani

Megkérdeztük a NEAK-kot, és a Napi.hu-nak azt írták, a finanszírozott inkontinencia betétek és nadrágpelenkák ellátása biztosított a gyse-boltokban és a patikákban is. A betétek közül az idei évben négy terméket töröltek a támogatotti körből, jelenleg 53 termék érhető el NEAK-finanszírozással. A nadrágpelenkákból 19 terméket a forgalmazó vagy a gyártó döntése alapján kivettek finanszírozotti kategóriából, de 142 termék továbbra is elérhető támogatással.

Rásky László adatai szerint Magyarországon évente 150 ezer embert lát el az egészségügy inkontinencia eszközökkel. Ebből körülbelül 40 ezret a fekvőbeteg-ellátásban, a többi mintegy 110 ezret pedig a járóbeteg-ellátásban.

Kevés az innovatív eszköz

A gyse-támogatásra fordított állami támogatás összege a Gyftv. hatására drasztikusan visszaesett:

2006-ban 48, addig 2007-ben csak 36,6 milliárd forintot fordítottak a költségvetésből erre a célra. 2013 és 2019 között viszont már dinamikusan nőtt a támogatás-kiáramlása: míg 2013-ban 51,5, addig 2019-ben már 72,5 milliárd forint volt a gyse-támogatás összege.

 

Ez azonban nem járt az ellátás színvonalának a növekedésével, sőt: ez idő alatt nagyon kevés innovatív eszközt fogadott be a NEAK, és az árrések csökkenésével a kereskedelmi láncok szereplőinek lehetőségei is folyamatosan szűkültek.

A covid aztán visszavetette a forgalmat és így a támogatási szükségletet is: 2020-ban és 2021-ben 71 illetve 72 milliárd forintot fordítottak gyse-támogatásra, miközben az előirányzat már a tavalyi évben is 80 milliárd forint volt, tehát sok milliárd marad a költségvetésben.

Jelenleg is vannak áremelési javaslatok a NEAK asztalán: ezek meghatározott termékkörökben 25-30 százalékos áremelést tartalmaznak, miközben vannak olyan eszközkörök, amelyekben ennél nagyobb, és vannak, amelyekben ennél kisebb áremelés is elég lenne.

A szakember szerint a támogatási rend racionalizálásával együtt, nagyságrendileg 100 milliárd forintból már korrekt gyse-támogatási rendszert lehetne működtetni.

 

Az OSZ által eddig benyújtott szakmai anyagokban szereplő fő javaslat az volt, hogy a NEAK pozitívan bírálja el a benyújtott áremelési kérelmeket. A legcélravezetőbb az lenne Rásky László szerint, ha a NEAK az idén tavasszal végrehajtott központi áremelésnél alkalmazott módszer szerint járna el, így a biztosító bizonyos termékcsoportokban meghatározná a legmagasabb árat, amit a forgalomba hozók kérelmezhettek.

De, ha a NEAK és Pénzügyminisztérium nem tesz gyors és hatékony lépéseket a szükséges áremelések végrehajtására, egyre több termékkörben lesznek kivonások és velük együtt ellátatlanság.

A szakember szerint az inkontinencia-ellátás mellett rövid távon a sztómaterápiában és a mozgássérült-ellátásban várhatók súlyosabb gondok,

 

de a kötszerellátás vagy éppen a diabétesz-ellátás hagyományos vérelemző eszközeinél (tesztcsíkok) is nagyon rövid időn belül jelentős problémákkal szembesülhetnek a rászorulók.