Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben legalább egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elért élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy 2023. június 1-je és szeptember 30-a között húsz termékcsoportban, heti szinten 10 százalékos engedményt nyújtó akciót vezessenek be.

Az Index körképéből kiderült, hogy az érintett áruházláncok a szabályozásnak megfelelően készültek fel és vezették be az intézkedést, ráadásul rátesznek még egy lapáttal, extra kedvezményeket kínálva.

Rátettek egy lapáttal

Az első hét tapasztalatai alapján mindez zökkenőmentesen zajlott. A vásárlók tudomásul vették a változásokat, és mivel a legtöbb hálózat a kötelező bolti akciózás részeként az elvártnál nagyobb kedvezményt kínál egyes termékkategóriákban, kifejezetten jól is fogadták az intézkedést, s az arra adott piaci válaszokat. 

SPAR Magyarországnál az Index érdeklődésére közölték:

Az áruházlánc a szupermarketekben összességében több mint 1200, a hipermarketekben pedig több mint 1100 akciós ajánlattal várja vásárlóit csütörtöktől.

 

CBA kommunikációs igazgatója, Fodor Attila az Indexnek elmondta: 

a vásárlók egyértelműen keresik az említett árucikkeket...egyes termékeknél a forgalmi többlet az 50 százalékos emelkedést is eléri.

 

Arról számolt be a Tesco is, hogy a kötelező akciók bevezetése zökkenőmentes volt áruházaikban az elmúlt héten. Hangsúlyozták az Indexnek, hogy a kötelezővé tett, minimum 10 százaléknál rendszerint jóval nagyobb kedvezményeket nyújtanak minden termékkörben.

A június 1-től érvényes akciók között pedig 50 százalék kedvezménnyel értékesített vaj, 48, illetve 45 százalékkal olcsóbb tejföl, valamint friss zöldség is található.