A tájékoztatás szerint a léggömb jellegű, óránként 46 kilométeres átlagsebességgel haladó tárgyat helyi idő szerint péntek reggel, 55 ezer méter magasságban észlelték, és követték az útját, amíg el nem hagyta az ország légterét. Az átrepülés során nem veszélyeztette az ország biztonságát vagy védelmét.

kolumbiai légierő közölte, hogy különböző országokkal és intézményekkel egyeztetve próbálják feltárni a léggömb eredetét.

Pentagon pénteken közölte, hogy az Egyesült Államok felett nyugat-keleti irányban átrepülő léggömb mellett egy másik kínai léggömböt is felfedeztek, mégpedig Latin-Amerika felett.

Az Egyesült Államok légterébe behatolt léggömbbel kapcsolatban az amerikai álláspont az, hogy hírszerző eszköz volt, míg a kínai kormány eltévedt meteorológiai eszközt emlegetett. A kínai külügyminisztérium vasárnap tiltakozott Washingtonnál, amiért az amerikai haderő megsemmisítette a léggömböt.