Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Miután egy budapesti szállodából mobiltelefont lopott egy férfi, lelepleződése után futásnak eredt, majd üldözője elől a Dunába vetette magát – tette közzé a rendőrség honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken.

A férfi egy szálloda recepciós pultjából lopott el egy mobiltelefont péntek hajnalban.

Amikor lelepleződött, a hotel biztonsági őre üldözőbe vette, majd, amikor a férfi a rakpartig ért, a Dunába ugrott és úszni kezdett a túlpart felé.

Kimentették a Dunából

A BRFK a szárazföldi egységein kívül riasztotta a vízi rendőröket is, akik perceken belül a helyszínre értek, de a menekülő, amikor ki akarták húzni, „passzív ellenállást tanúsított”, ezért

az időközben odaérő tűzoltóhajó segítségével is csak hosszas küzdelem árán sikerült kiemelni a vízből.

A teste addigra annyira kihűlt, hogy mentőt kellett hozzá hívni. A 32 éves férfival szemben az V. Kerületi Rendőrkapitányság lopás gyanújával indított eljárást.

A férfit letöltendő szabadságvesztés miatt körözték is, ezért kórházi ellátását követően a rendőrök őrizetbe vették és javasolják a letartóztatását.

Felfedték a bűn városát, magasan viszi a prímet bűncselekmények számában

Lakosságszámához képest döbbenetesen magas a bűncselekmények száma Budapesten, ezzel kiérdemelte a bűn városa címet. Kiderült, tavaly február óta mely régiókban történt a legtöbb rablás és lopás tavaly február óta 100 ezer lakosra vetítve. Bővebben>>>