Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kedd este váratlanul bejelentette, hogy a kormány kivezeti a benzinárstopot a hazai töltőállomásokról, méghozzá azonnali hatállyal, vagyis december 6-án 23 órától már senki sem tankolhat 480 forintért sem benzint, sem dízelt, hiába rendelkezik nem céges, saját tulajdonú magyar gépjárművel.

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója kedd este pedig arról beszélt:

 

  • a hagyományos, 95-ös benzinért literenként 641 forintot;
  • a prémium gázolajért 699 liter/forintot kell mostantól fizetni.

„Úgy gondolom, hogy a benzinárstop kivezetésével a kormány a szakadék széléről rántotta el a kormányt, az utolsó pillanatban, még mielőtt az ország teljesen bedőlt volna” – mondta el Egri Gábor, a Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke a napi.hu-nak reagálva arra, hogy kedd estével véget ért a közel egy éven át uralkodó hatósági áras benzin hazai korszaka.

Ezt visszaépíteni idő lesz. A magunk részéről a benzinárstop kivéreztetett, tönkretett családi tulajdonú benzinkutakat eredményezett országszerte, úgyhogy valószínűleg lesz miről a közeljövőben beszélgetnünk a MOL vezetőségével. Mi a magunk részéről stratégiai együttműködést ígértünk nekik tavasszal, amire a mai napig nem kaprunk választ – tette hozzá Egri Gábor.

A Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke arról is beszélt, hogy ettől függetlenül fogják kérni a kormány átmeneti segítségét, hogy a piaci helyzetet, amely 13 hónapig nem valós piaci helyzet volt, valahogyan vissza tudják állítani. Mint Egri Gábor állítja, ez jelentős anyagi forrásokat fog felemészteni, ám ők ezzel független benzinkutasokként nem feltétlenül rendelkeznek.

„A marketingkommunikáción alapuló politizálásnak véget kell vetni Magyarországon, és ez vonatkozik a komplett politikai elitre, nem csupán a kormányra, ugyanúgy az ellenzékre. E helyett a tényeket és a reálfolyamatokat kell elemezni, és ezek alapján kell álláspontokat kialakítani, és döntéseket hozni. Ez hatványozottan igaz volt a benzin kérdésében is” – emelte ki a szakember. 

Január-februárra normalizálódhat a piac

benzinkutakon most épp mindenki azt találgatja, hogy merre van az előre, és próbál üzemanyagot vadászni, keresi a partnereket, a lehetőségeket – írta le a jelenlegi állapotokat Egri Gábor a napi.hu-nak. A Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke lát arra esélyt, hogy januárra, legkésőbb februárra normalizálódnak az állapotok a hazai benzinkutakon.

Január, február amúgy is hagyományosan alacsony szezonja az üzemanyag-felhasználásnak, ezért is állhat vissza addigra a kínálati oldal, azaz változhat meg a helyzet, és indulhat el ismét az árverseny a hazai töltőállomás-hálózatok között. Jelenleg mindenkinél más a helyzet: egyes kutakon kapható benzin, bizonyos kutakon még mindig hiány tapasztalható – magyarázza Egri Gábor.

Mindeközben – fűzte hozzá a szakember – az európai üzemanyag-körkép egyáltalán nem mondható rózsásnak: a tengeri import momentán ellehetetlenült, a vasúti kapacitások túlterheltek, ahogy különösebben a közúti kapacitások sem állnak rendelkezésre.

Lesz olajimport, csak épp korlátokkal

Az aktuális uniós szankciók értelmében február 5-ig változatban rendben, utána viszont már csak korlátozásokkal vásárolhat Magyarország orosz kőolajat. Onnantól az orosz kőolajból származó termékeket nem lehet továbbexportálni. Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint így február 5. után például már nem hozhatunk be több üzemanyagot a Mol pozsonyi finomítójából.

Ez vélhetően okoz újabb fennakadásokat, mert a február 5-én életbe lépő uniós szankció elvágja az eddigi legfőbb importútvonalunkat is. Úgy, hogy a Mol már hónapok óta rendkívüli importtal próbálja pótolni a kiesett üzemanyag-mennyiséget, miközben a hazai piac ellátásának harminc százaléka hagyományosan a beszállított árura alapul, a többi pedig a hazai finomítók kapacitásaira.

„Az olajimportőrök lehetőségeinek korlátozódása ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a hazai olajbehozatal végleg ellehetetlenül. Az uniós szankciók például nem érintik a schwechati olajfinomítót, amely Trieszt felől tengeri szállítású olajakat dolgoz fel: itt nem okoz gondot, hogy orosz kőolaj folyjon a csövekben” – sorolja Grád Ottó a lehetséges forgatókönyveket.

Több mint egy évet kihúzott a benzinársapka

A kormány több mint egy éve, 2021. november 15-től rögzítette először, eleinte három hónapra a literenkénti benzinárakat, az akkori állás szerint február 15-ig. Ugyanakkor már az első benzinárstopról szóló rendelet szövegéből kiolvasható volt, hogy 2022-re is számításba vették a döntéshozók a veszélyhelyzet meghosszabbítását, s ezzel együtt a benzinárplafont is.

Orbán Viktor miniszterelnök februárban a magyar emberek védelmében, a kormány rezsicsökkentési politikájának részeként további három hónapnyi hatósági áras üzemanyagot ígért. A május 15-ig tartó árstophosszabbítás után júniusban érkezett az újabb kormányzati bejelentés: a kormány felszabadítja a stratégiai üzemanyagtartalék-készletek egy részét.

Minderre azok után került sor, hogy leállt a Mol azóta újra üzemelő százhalombattai, vagy más néven dunai finomítója. Akkor a kormány, miközben folyamatosan töltötte föl az ország gáztározóit, a lakosság, a taxisok és a mezőgazdasági gépek kivételével mindenki mást kizárt a 480 forintos kedvezményes tankolásból, így többek között a céges autókat is.

Szeptemberben, egy újabb kormányinfón derült ki, hogy a kormány decemberig 31-ig fenntartja a hatósági árat. Ekkor maga Gulyás Gergely is elismerte, hogy lehetnek fennakadások a hazai kutakon, ám bíznak benne, hogy fent tudják tartani a 480 forintos limitet. Azt már Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter jelentette ki, hogy az ársapkákat lehetetlen a végtelenségig fenntartani.

Az utóbbi hetekben, napokban azonban kezdett egyre elviselhetetlenebb méreteket kezdett ölteni az üzemanyaghiány a hazai töltőállomásokon. A benzinkutak előtt kígyózó sorok álltak országszerte. A Mol korábban arról tájékoztatott: az ársapka miatt nem tud több üzemanyagot behozni külföldről. Hernádi Zsolt Mol-vezér is úgy látja, hogy egy-másfél hónapig is eltarthat, mire normalizálódik a helyzet a benzinkutakon.

Bacsa György, a Mol ügyvezető igazgatója szerint kútjaik még sosem ürültek ki annyira, mint az utóbbi napokban. A részleges termékhiány a teljes hálózatukban megjelent: töltőállomásaik negyede teljesen leürült. A benzin napi forgalma a megszokott piaci szint kétszeresére emelkedett, a dízelé pedig másfélszeresére – reagált a rendkívüli helyzetre Bacsa György kedd délután a sajtónak.