Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Wall Street Journal amerikai lapnak adott interjújában.

Kijev reményei szerint az ellentámadással megváltoztathatják a tavaly február óta tartó háború dinamikáját, és visszafoglalhatják az oroszok által megszállt ukrajnai területeket.

„Erősen bízunk benne, hogy sikerrel járunk” – nyilatkozta Zelenszkij, hozzátéve, hogy az ellentámadás „súlyos áldozatokkal járhat és többféleképpen is alakulhat”, így nem tudja pontosan, mennyi időt fog igénybe venni.

Az ukrán elnök májusban azt mondta, hogy meg kell várniuk, amíg a nyugati partnerektől kapott páncélozott járművek megérkeznek az országba, mert csak ezt követően tudják hatékonyan megindítani az ellentámadást. Az elmúlt időszakban többször is igyekezett diplomáciai utakon arra bírni a nyugati országokat, hogy még több harci eszközzel támogassák Kijevet a Moszkva elleni harcokban.

Ukrajnának esélye van arra, hogy még idén visszaszerezze a Krímet

Ben Wallace brit védelmi tárcavezető szerint Vlagyimir Putyin nem kap pontos információkat arról, hogy mi történik az ukrán fronton, és lehet, hogy az orosz összeomlásig nem is érzékelheti valósan országa katonai problémáinak nagyságát.

Az ukrán hadsereg szombat reggeli beszámolója szerint a harcok a Donyeck megyei Marinka városában összpontosulnak, a közlés szerint az ukrán erők valamennyi orosz támadást sikeresen visszavertek.