Stoltenberg a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel tartott megbeszélését követő sajtótájékoztatóján elmondta: a török államfővel megállapodtak abban, hogy az érintett három ország képviselői a június 12-vel kezdődő héten ismét összeülnek megvitatni a kérdést.

A török parlament március végén Finnország csatlakozását jóváhagyta az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez (NATO), de Svédországét még nem. Ankara szerint ugyanis Stockholm a Törökország és az Európai Unió által is terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjainak ad menedéket.

A NATO-főtitkár szombaton arról beszélt, hogy Törökország biztonsági aggodalmai legitimek, de Svédország konkrét lépéseket tett a kételyek eloszlatását illetően.

Stockholm teljesítette Ankarának tett vállalásait

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Svédország NATO-csatlakozásának mihamarabb le kell zárulnia. Egyúttal aláhúzta: Svédország NATO-tagsága Törökországot is erősebbé teszi.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a július közepén rendezendő vilniusi NATO-csúcson Svédország már mint tag jelen lesz-e, Stoltenberg azt válaszolta, hogy szerinte ennek már rég eljött az ideje.

Koszovói feszültség

A Koszovóban kialakult helyzettel kapcsolatban a NATO-főtitkár köszönetet mondott Törökországnak, amiért további katonai egységet küldött a térségbe a már meglévő KFOR-békefenntartói mellé.

Stoltenberg felszólalásában leszögezte: a KFOR a NATO és ENSZ Biztonsági Tanácsa összes vonatkozó döntésének megfelelően, pártatlanul, Koszovó minden állampolgárát megvédve folytatja tevékenységét.

Erdogan az isztambuli Dolmabahce-palotában fogadta Stoltenberget. A találkozó mintegy egy órán át tartott.

 

Erdogan választási sikere megnyithatja a NATO-kaput a svédek előtt?

Az újabb megnyert elnöki ciklus és a csütörtökön érvénybe lépő svéd terrorellenes törvény együtt már elég lehet ahhoz a Napi.hu-nak nyilatkozó szakértő szerint, hogy Stockholm megkapja a törököktől a NATO-csatlakozási kérelmének jóváhagyását. Erre ugyanakkor nincs garancia: bár a nyugati országok szeretnék, ha a júliusi vilniusi csúcstalálkozóra már tagállam lehetne Svédország, de a szakértő szerint akár októberig is húzódhat a ratifikáció. Bővebben >>>