Sokéves problémára hívta fel a figyelmet a napokban egy serpa, aki egy videót tett közzé az egyik teleszemetelt táborról: Tenzi a videója mellé azt írta, hogy ő még ilyen piszkos táborral nem találkozott pályafutása során.

Egy hulladék újrahasznosító cég 2019-ben például több mint 10 tonna (!) szemetet – a fenti kép is ennek a kampánynak állított „emléket” – gyűjtött össze a hegyről és az alaptáborból a nepáli Katmanduban – a szemét mellett négy holttestet is lehoztak az Everestről.

„A legpiszkosabb tábor, amit valaha láttam”

– így kezdte bejegyzését Tenzi serpa. Sátrak, üres oxigénpalackok, acél tálak és kanalak, higiéniai betétek, papír, és minden más, amit az emberek használnak és magukkal visznek a hegyre. „Minden alkalommal szomorú vagyok, mert sokszor láttam, hogy expedíciós csoportok és cégek kivágják a cégek logóit, és otthagyják a sátrakat a többieknek. A Tiszta Hegy kampány már sok évvel ezelőtt elkezdődött, és a kampány jó erőfeszítéseket tett a hegyek megtisztítására, de mint mindig, a cégek mindig otthagyják a szemetet a hegyen” – fogalmazott bejegyzésében a serpa, aki szerint „így nehéz lesz megtisztítani” az Everestet.

Tenzi megkérte a nepáli kormányt arra, hogy büntesse meg azokat a cégeket, akik otthagyják a szemetüket a hegyen, mert „ez egy hatalmas probléma, amivel mindannyian szembesülünk”.

Nem találták meg Suhajda Szilárdot a serpák, befejezték a keresést

Nem találta meg Suhajda Szilárdot a Mount Everesten a hegymászó keresésére pénteken reggel indult mentőcsapat, ezért befejezték a keresést.