Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A pakisztáni fővárosban, Iszlámábádban végzett mérések alapján 6,8-as erősségűre tették a földmozgás erejét, míg az amerikai földtani intézet (USGS) mérései szerint 6,5-ös erősségű volt, epicentruma pedig az észak-afganisztáni Badahsán tartományban volt, 40 kilométerre délkeletre Dzsurm településtől és 187,6 kilométeres mélységben.

Pakisztán északnyugati részén, Haibár-Pahtunhva tartományban kilencen meghaltak és harmincan megsérültek a földrengésben a helyi katasztrófavédelem szerint. Az észak-pakisztáni Szvat körzetéből, ahol a kórházak vészhelyzetet rendeltek el, 150 sérültről érkezett jelentés. A kelet-afganisztáni Lagmán tartományból eddig két halottról adtak hírt.

Az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ (EMSC) szerint a földlökéseket ezer kilométeres körzetben érezték Pakisztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Afganisztán, Türkmenisztán területén, de még az indiai fővárosban, Újdelhiben is. Muzaffarábádban, Kasmír pakisztáni ellenőrzés alatt álló részének székhelyén – ahol 2005-ben egy földrengés több mint 80 ezer életet követelt - szemtanúk beszámolói szerint rémült emberek rohantak az utcákra, sokan közülük a szent szövegekből idéztek.

A Hindukus hegység térségében, az arábiai, indiai és eurázsiai tektonikus lemezek találkozásánál gyakoriak a pusztító földrengések. 2022 nyarán az afgán-pakisztáni határtérségben több mint ezren vesztették életüket egy földrengésben.

Több mint 52 ezren nem élték túl

A február 6-i, Törökország és Szíria határvidékét sújtó földrengésben több mint 52 ezren vesztették életüket, rengeteg embert álmában ért a halál.

Világbank korábban 34,2 milliárd dollárra (12 ezermilliárd forint) becsülte a törökországi károkat.

A becslések nem térnek ki Szíria északi részére, ahová egyelőre a humanitárius segélyek bejuttatása is sokkal nehezebb az országban 2011 óta dúló polgárháború miatt.