Előrehozott parlamenti választások kezdődtek vasárnap Bulgáriában, két év alatt ötödik alkalommal várják az embereket az urnákhoz. A mintegy 6,6 millió választásra jogosult állampolgár helyi idő szerint reggel 7-től este 8-ig adhatja le szavazatát.

Közvélemény-kutatások a 15 induló párt közül a bolgár parlament két legerősebb csoportját, a korábbi kormányfő, Bojko Boriszov vezette  Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB), valamint a miniszterelnöki széket korábban szintén betöltő Kiril Petkov vezette centrista, korrupcióellenes Folytatjuk a Változást pártot (PP) tartják a legesélyesebbnek.

Elemzők szerint alacsony részvételi arány várható, és úgy vélik, a választás újabb széttöredezett parlamenthez vezet, amelyben nehéz lesz megegyezésre jutni, és koalíciós kormányt alakítani.

A 2021. április 4-én tartott „rendes”, majd a július 11-i előrehozott parlamenti választások után egyik pártnak sem sikerült kormányt alakítania. Az egy éven belül harmadik, november 14-i voksolást a néhány héttel korábban alapított Folytatjuk a Változást párt nyerte meg, s december 13-án a nyugatbarát Petkov vezetésével négypárti koalíciós kormány lépett hivatalba. A kabinet 2022 júniusában elvesztette a bizalmi szavazást a parlamentben, s miután új kormányt három próbálkozás után sem sikerült alakítani, 2022. október 2-án újfent parlamenti választásokat kellett rendezni.

A 240 tagú törvényhozásban a GERB 67, a Folytatjuk a Változást 53, a Mozgalom a Jogokért és Szabadságért 36, az Újjászületés párt 27, a Bolgár Szocialista Párt 25, a Demokratikus Bulgária 20 mandátumhoz jutott. Kormányt azonban ezúttal sem sikerült egyik pártnak sem alakítania, ezért az államfő új választásokat írt ki. A kabinet élén ügyvivőként 2022. augusztus 2. óta a párton kívüli Galab Donev áll.