Az elnök vasárnap egyeztetett Kevin McCarthy-val a Képviselőház republikánus vezetőjével. Joe Biden a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy már a tárgyalások elején világossá tették, csak kétpárti megállapodással tudnak előrelépni, ugyanakkor hozzátette, hogy kevés engedményt kellett tennie a republikánusok felé.

Az elnök vasárnap magabiztosan nyilatkozott a jogszabály e heti elfogadásáról is, és úgy fogalmazott, biztos abban, hogy a költségvetési kiadáscsökkentésről és az államadósság-korlát emeléséről szóló jogszabály eléje kerülhet aláírásra. Az elnök még szombaton kiadott közleményében fontos lépésnek nevezte az egyezséget abba az irányba, hogy úgy csökkentsék az állam kiadásait, hogy közben megvédik a dolgozó emberek számára rendelkezésre álló fontos programokat, és biztosítják a gazdasági növekedést.

Kevin McCarthy, a Kongresszus alsóháza, a Képviselőház elnöke szintén vasárnap sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy a republikánusok ugyan nem kaptak meg mindent, amit elvártak, viszont a demokratáknak jóval nagyobbat kellett hátra lépniük. A republikánus házelnök a tárgyalásokon általa elért eredmények között említette, hogy a kormányzat visszavonja a szövetségi adóhatóság költségvetésének 2023-as növelését, valamint, hogy visszakerül a költségvetésbe a koronavírus-járvány hatásának enyhítésére létrehozott alap megmaradt összege is.

Kevin McCarthy szintén vasárnap reggel a Fox News hírtelevízióban elmondta, hogy 

minden idők legnagyobb költségvetési kiadáscsökkentéséről szavaz a Kongresszus.

Megerősítette, hogy az alsóházi szavazásra legkorábban 72 órával az után kerülhet sor, hogy elkészül a törvényjavaslat végleges szövege, várhatóan vasárnap este.

 

Megállapodtak, megmenekülhet Amerika és a világgazdaság

Megállapodás született Joe Biden amerikai elnök és a Képviselőház republikánus vezetője között az államadósság mértékének engedélyezett növeléséről, ezzel elkerülhetővé vált az amerikai adósságválság.

Kevin McCarthy házelnökké választásakor tett ígérete volt, hogy minden törvény esetében legalább három napnak kell rendelkezésre állnia, hogy a képviselőknek idejük legyen elolvasni és megfontolni a jogszabálytervezeteket, mielőtt szavaznak róluk.

Hetek óta ezen dolgoztak

A demokraták vezette Fehér Ház és a Képviselőházat vezető republikánusok között hetek óta tartó kiélezett tárgyalások tétje az államadósság-plafon megemelése volt, aminek hiányában az Egyesült Államok június elejétől nem lenne képes törleszteni lejáró államadósságát.

A megállapodásról előzetesen megjelent információk alapján a költségvetési kiadáscsökkentésért cserébe a republikánusok hozzájárulnak az amerikai államadósság felső határának megemeléséhez két évre, ami mintegy 4 ezer milliárd dollárt jelent.

Az Egyesült Államok szövetségi államadóssága meghaladja 31 ezer milliárd dollárt, ezzel elérte a törvény által jelenleg engedélyezett maximális szintet.