Az önkormányzati szövetségek javaslatára a jövőben a helyhatóságok cégeinek is csak a korábban lekötött földgáz-mennyiség 60 százalékát kell kötelezően átvenniük. Ezzel lényegében egységesen 40 százalékra nő a szerződéseikben legfeljebb 25 százalékos szinten rögzített alsó toleranciasáv. Így mások mellett egyes települési távhőszolgáltatóknak sem kell kötbért fizetniük a nagyobb tételben fel nem használt földgáz miatt – jelentette be közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A kérdés rendezésének igényét az Energiaügyi Minisztérium kezdeményezésére a napokban megtartott fórumon vetették fel az önkormányzati szövetségek. A javaslaton alapuló jogszabály-változás nyomán a szerződött gázmennyiséghez képest már akár 40 százalékos alulvételezés is megengedett a helyi cégek számára.

Mentesülhetnek a kötbérfizetés alól

Kizárólag azt kell tíz napon belül, írásban jelezniük a kereskedőnek, ha ragaszkodnak a szerződésben rögzített minimális mennyiség érvényesítéséhez. Minden egyéb esetben a földgázkereskedő a jogszabály erejénél fogva, külön igénylés nélkül alkalmazza a rendeletben megszabott 60 százalékot. A döntés például települési távhőszolgáltatókat is mentesíthet a lekötött, de fel nem használt gáz után fizetendő kötbér alól.

Az EM közleménye emlékeztet: a szankciók okozta nemzetközi energiaválságban komoly ellátásbiztonsági kockázatokkal kellett számolni Európában. A kormány az átlagfogyasztásig fenntartott rezsicsökkentéssel védi a családokat. Az ellátásbiztonság megőrzése érdekében a közintézmények fogyasztásának csökkentésével fékezte a gázfelhasználás ütemét. A központi állami hivatalok több mint száz ingatlanban kevesebb földgázt fogyasztva közel 1,7 milliárd forintot takarítottak meg 2022 utolsó négy hónapjában – tették hozzá.

Közös érdekek mentén

Tóth Máté energiajogász szerint az önkormányzatok egyáltalán nincsenek magukra hagyva – téves és szakmaiatlan az a narratíva, miszerint az államigazgatás „kivéreztetné” az önkormányzatokat a háború, az európai szankciók és az energiaválság közepette. Ellenkezőleg. A közös érdekek mentén az iparági szervezetek és az államigazgatás folyamatos párbeszédet folytatnak az externáliák, a kívülről érkező gazdasági hatások ellensúlyozására az energetikában, és a megoldási javaslatok sorra normatív eszközökbe, jogszabályokba is fordulnak.

Ennek egy fontos területe, hogy az önkormányzatok és a különböző önkormányzati szövetségek kérését teljesítve immáron az önkormányzati cégeknek is csak a már korábban lekötött földgázmennyiségük 60 százalékát kell csak kötelezően átvenniük. Ez a minimum off-take nevű kötelezettség lényegi mérséklése, hiszen így most normatív úton 40 százalékra nő a szállítási szerződéseikben a toleranciasáv. Ez eddig legfeljebb 25 százalékos szinten került rögzítésre.

Mit jelent ez a gyakorlatban az önkormányzatok és cégeik részére?

Az új intézkedés hatalmas előnye, hogy nagyobb rugalmasságot kaptak a települési távhőszolgáltatók a lekötött gázzal való gazdálkodásban, ami az enyhe télre tekintettel is igazán indokolt. Ha nem érik el ezt az immáron csupán 60, és nem 75%-át a gázkereskedőnél lekötött gázmennyiségnek – például mert ügyesen gazdálkodtak, mert nem volt akkora hideg, mert ügyesen spóroltak – akkor nem áll be a gázszerződéseik szerinti súlyos kötbérfizetési kötelezettség, ami a minimum off-take mechanizmusához tapad.

Ez óriási könnyebbség. Különösen indokoltnak látszik mindez, ha azt nézzük, az eddigi téli középhőmérséklet fokokkal magasabb, mint az átlagosnak beállított, illetve ha azt nézzük, hogy a lakosság rengeteget spórolt: csak novemberben 26%-al kevesebb gázt használtunk, mint egy évvel korábban. Még mindig 60%-on állnak a gáztárolóink is, ami nagyon magas arány.

Az energiajogász szerint a következő történik: az állam egy jogszabállyal, tehát közjogi eszközzel avatkozik be a szerződéses viszonyokba. Ez egy izgalmas, felelősségteljes, ugyanakkor a jelen helyzetben egyenesen elkerülhetetlen folyamat egy cselekvő állam részéről.

Mindez egyébként egy fontos trendbe illeszkedik. Szintén a napokban került kihirdetésre és február elsejével hatályba is lépett az a jogszabály, a 12/2023. Korm. rendelet, amely kedvezőbb elszámolást biztosít a közintézmények földgáz-beszerzésére, egyúttal az önkormányzatok szerveire, cégeire is. A változás lényege, hogy az állami, önkormányzati intézmények, cégek esetén az átadott földgáz egységárának meghatározása során 2023. március 1. napjától 2023. szeptember 30. napjáig a tárgyhónapra vonatkozóan innentől két lehetőség lesz.

Az egyik, hogy a holland TTF árindexált beszerzési módszertan alapján megkötött egyedi földgáz-kereskedelmi szerződésben meghatározott árképzési meghatározás helyett a TTF földgáz adott hónapokra vonatkozó ICE tőzsdei jegyzésárnak a rendelet szerinti nyilatkozattételi határidőt követő 6. munkanapi publikációja szerinti Settle Price havi árak átlagát.

A másik, hogy a VTP árindexált beszerzési módszertan alapján megkötött egyedi földgáz-kereskedelmi szerződésben meghatározott árképzési meghatározás helyett a VTP földgáz adott hónapokra vonatkozó ICE tőzsdei jegyzésár nyilatkozattételi határidőt követő 6. munkanapi publikációja szerinti Settle Price havi árak átlagát kell alkalmazni.

Védelem alatt

Mint emlékezetes, a korábbi 10 ezer lakos alatti településeknek adott kormányzati támogatás után januárban a 10 ezer lakos feletti városok és fővárosi kerületek energiaár-emelkedés miatti központi költségvetési támogatására is sor került. Ezek az intézkedések védik az önkormányzatokat az EU-s szankciók által súlyosbított energetikai és gazdasági válság idején.

A cselekvő állam tehát beavatkozik az önkormányzatok érdekében is, ami pontosan a feladata. Emellett az önkormányzatok is sokat tehetnek: ami például a villanyt illeti, itt célszerű helyi energiaközösségek alakításával, akár aggregálás, illetve keresletoldali eszközök igénybevételével keresni a megoldásokat – hangsúlyozta végezetül Tóth Máté.