A fizetésképtelenség veszélye amiatt alakult ki, hogy az Egyesült Államok államadóssága elérte a törvény által jelenleg engedélyezett felső határt, ezért a megemeléséhez a kormánynak szabad utat kell kapnia a kongresszustól, amelynek republikánus többsége ezt határozott költségvetési kiadáscsökkentéshez köti, és fegyelmezett államháztartási gazdálkodást követel. 

Baj van

A 31 ezer milliárd dolláros adósságplafon megemeléséről a képviselőház már április végén elfogadott egy törvényt, ami lehetővé tenne újabb 1500 milliárd dollár hitel felvételét az állam számára. Ugyanakkor konkrét kiadáscsökkentést is előír a kormány számára, olyan területeket érintve, amelyek a Biden-kormány politikájának kulcselemei, így a klímapolitikát és az adóhatóság létszámának emelését. Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter május 22-én levelet küldött a kongresszusi vezetőknek, amiben arra figyelmeztetett, hogy az ország már június 1-jén fizetésképtelenné válhat.

Az Euronews most arról ír, hogy hosszú hetek válsággal fenyegető ellentétei után megállapodás született az amerikai elnök és a Képviselőház republikánus vezetője között az államadósság mértékének engedélyezett növeléséről. Az egyeséget a képviselőház elnöke, Kevin McCarthy jelentette be.  A sajtónak nyilatkozva kevés részletet árult el a megállapodás tartalmáról, de jelezte, hogy vasárnap ismét találkozik Biden elnökkel, és várhatóan szerdán szavazást tartanak a megállapodásról a képviselőházban.

Történelmi kiadáscsökkentéseket tartalmaz, következetes reformokat, amelyek kiemelik az embereket a szegénységből a munkaerőpiacra, visszaszorítják a kormányzati túlkapásokat - nincsenek új adók, nincsenek új kormányzati programok

mondta McCarthy a Reuters szerint. 

A portál szerint a republikánusoknak három olyan követelése volt, melyeket a legtöbb demokrata ellenzett, főként a szociális segélyprogramok kérdésében. A megállapodás szerint két évre meghosszabbítják a kormány hitelfelvételi jogkörét, elkerülve ezzel a csődfenyegetést és kitolva azt a 2024-es választásokon túlra. Cserébe a Fehér Ház beleegyezett abba, hogy 2024-ben a nem védelmi kiadásokat némileg csökkentik. 2025-ben 1 százalékkal növelnék a szociális juttatásokat, de 2026-től már nem lenne ilyen korlát.

a képviselőház elnöke, Kevin McCarthy
A képviselőház elnöke, Kevin McCarthy
Kép: Reuters

A 31,4 milliárd dolláros hitelfelvételi plafon feloldása mellett a 2024-es elnökválasztásig tartó időszakra szóló elvi megállapodás az október 1-jén kezdődő költségvetési évben nagyjából szinten tartaná a nem védelmi célú kiadásokat – mondta egy, a tárgyalásokra rálátó személy a Politico szerint, aki szerint ez messze elmarad a republikánusok által eredetileg követelt 130 milliárd dolláros, a 2022-es költségvetési szintre történő csökkentéstől.

A republikánusok azt mondják, hogy csökkenteni akarják a kiadásokat, hogy lassítsák az amerikai adósság növekedését, amely mostanra nagyjából megegyezik az ország gazdaságának éves teljesítményével. Biden és a demokraták a gazdagok és a vállalatok adójának növelését szorgalmazzák az adósság csökkentése érdekében, miközben növelnék az olyan programokra fordított kiadásokat, mint az ingyenes közösségi főiskola.

Leminősítve

A Fitch nemzetközi hitelminősítő intézet az Egyesült Államok „AAA” hosszú távú kibocsátói nemteljesítési minősítését (IDR) „negatív” kilátásra helyezte az államadósság-plafon megemeléséről szóló tárgyalások elhúzódása miatt, ami a fizetésképtelenség veszélyével fenyeget. A Fitch csütörtöki közleményében rámutatott, továbbra is arra számít, hogy a határidő lejárta előtt megállapodás születik ebben a kérdésben, de egyre nagyobb annak a kockázata, hogy az államadósság plafonját nem emelik meg kellő időben, és emiatt előfordulhat, hogy az Egyesült Államok nem teljesíti egyes kötelezettségeit.

Van még miről beszélni
Van még miről beszélni
Kép: Reuters

Az adósságplafon emelésével kapcsolatos hosszas patthelyzet megrémítette a piacokat, ami a részvényekre nehezedett, és arra kényszerítette az Egyesült Államokat, hogy rekordmagas kamatokat fizessen egyes kötvényeladások után.

Közgazdászok szerint a fizetésképtelenség sokkal súlyosabb áldozatokat követelne, valószínűleg recesszióba taszítaná az országot, megingatná a világgazdaságot és a munkanélküliség megugrását eredményezné.

Biden hónapok óta nem volt hajlandó tárgyalni McCarthyval a jövőbeli kiadáscsökkentésekről, hogy a törvényhozók először fogadjanak el egy „tiszta”, egyéb feltételektől mentes adósságplafon-emelést, és mutassanak be egy 2024-es költségvetési javaslatot, hogy ellensúlyozzák a márciusban kiadott költségvetését.

Mi jön most?

Az adósságplafon emelése még messze nem fejeződött be. McCarthy megígérte, hogy a képviselőház tagjai 72 órát kapnak a jogszabály elolvasására, mielőtt szavazásra bocsátja azt.

Ez próbára teszi, hogy elegendő mérsékelt képviselő támogatja-e a törvényjavaslatban szereplő kompromisszumokat, hogy a kemény jobboldali republikánusok és a progresszív demokraták ellenállását legyőzve elérjék az egyszerű többséget a szavazás során.  

Ezután a törvénynek még át kell mennie a szenátuson, ahol legalább kilenc republikánus szavazatra lesz szükség a sikerhez. Az út során mindkét kamarában számos lehetőség van arra, hogy lelassítsák a folyamatot.