„Az akció részletei a további nyomozások sikere miatt nem oszthatók meg, annyi azonban elárulható:

a NAV pénzügyi nyomozói egy teljesen új módszert dolgoztak ki az Elf Bar-dílerek lebuktatására

– áll a közleményben, amely szerint a pénzügyőrök két embert gyanúsítottként hallgattak ki költségvetési csalás megalapozott gyanújával; összesen 6,7 millió forintos vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

A nyolcezer „manórudat” kínai állampolgárok vették át Pest megye területén, azonban forgalomba hozniuk már nem sikerült, mivel a NAV Repülőtéri Igazgatósága kiszűrte a gyanús küldeményt.

A budapesti pénzügyi nyomozók felderítő munkája révén gyorsan fény derült arra is, kit takar a címzettként feltüntetett becenév, és rövid úton lenyomozták a csomag megrendelőjét.

A nyomozók a küldemény címzettjét és üzlettársát a kézbesítéskor fogták el, a helyszínen korábban beszerzett Elf Barokat is találtak. A felhalmozott, 29 millió forint piaci értékű terméket lefoglalták.

Lecsaptak a bűnözőkre: hamis, ráadásul mérgező Elf Bart próbáltak piacra dobni

Másfél millió szál adózatlan cigarettát és több mint kétezer hamis, mérgező Elf Bart foglaltak le a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) munkatársai. Bővebben>>>