Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ha sikerül pár törülközőnyi helyet találnunk egy balatoni szabadstrandon, maga a fürdés-napozás, ingyenes, de enni, inni, fagyizni, akkor is fogunk. Sőt, akkor is, ha hűtőtáskába pakoljuk az otthon elkészített szendvicseket, üdítőt, vizet. 

Tavaly nyár óta a lángosozók is jelentősen emeltek az áraikon, hiszen energiaköltségeik és az alapanyagárak is az egekbe emelkedtek és még nem tudni, hol a vége. Általában 25-45 százalék között drágultak a különböző lángosok, természetesen a feltét is változtat az árakon. Arra viszont senki se számítson, hogy elég lesz egy ezres egy sima lángosra, sőt a felkapott helyeken elérheti a 2000 forintot is.

A sajt, a tejföl, de még a fokhagyma ára is jelentősen emelkedett az elmúlt egy évben

Elsősorban a nyerstej felvásárlási árának meredek emelkedése miatt nőtt Magyarországon közel kétszeresére a tej és tejtermékek ára, de a dráguláshoz hozzájárult az árstop, a kereskedők árpolitikája és a termelők, valamint a feldolgozók költségnövekedése is. A Gazdasági Versenyhivatal jelentésében ugyanakkor rámutatott: a Tej Terméktanács árprognózisa jelentősen felhajtotta az árakat.

szezon azonban még nem kezdődött el és addig is drágulhatnak az alapanyagok, de elérheti a vendéglátósokat a munkaerőhiány is.

Sok helyen már tavaly 900 – 1000 forintba került egy sima lángos, kérdés, mennyire lehet majd eladni és továbbra is megtartani a vendégeket.

Nagy túlélők lettek a vendéglátósok

A pandémia okozta megrázkódtatások után a háborús infláció, a rezsidrágulás miatti sokkhatásokat is túlélve talpon maradt a hazai vendéglátóhelyek többsége. Az éttermek, büfék akut problémája változatlanul a munkaerőhiány.

A pesszimista várakozásokkal szemben mostanra messze nem kellett annyi vendéglátóhelynek bezárnia, mint ahogy azt a sokkhatásként érkezett energiaárrobbanás, az infláció, a magas alapanyagárak nyomása alatt tavaly ősszel a piaci aggodalmak előrevetítették – mondta a Napi.hu – nak korábban a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Kovács László felidézte:

a koronavírus járvány okozta megrázkódtatásokat a túlnyomórészt kkv-kból álló szektor körülbelül négyezer üzlet bezárásával élte túl. 2019-ben még több mint 51 ezer kereskedelmi vendéglátóhely működött Magyarországon, ezeknek mintegy 8 százaléka szűnt meg a járvány okozta nehézségek miatt.

 

A leginkább ellenálló terület a hagyományosan elvitelre termelő cukrászdák voltak – sorolta az elnök, emlékeztetve, hogy az iparági szakértők a járvány első hullámai alatt elrendelt korlátozások idején az üzletek 25-30 százalékánál jósoltak végleges bezárást.

A fagyizás luxusa is elért minket

Mert, ha már Balaton, akkor meleg, nyár, szabi és fagyi. Az előrejelzések szerint 550-600 forintos gombóconkénti árral kell számolni és egy gombóc, nem gombóc. Egy családi fagylaltozás már tényleg az egekbe emelheti a nyaralás költségeit, hiszen a fent említett hozzávetőleges adatok felhasználásával kiderül, hogy egy „nyalakodás” egy háromtagú családnál, három gombóccal számolva fejenként, ötezer forintba is kerülhet.

A fagyi-dicsőség idén Balatonalmádit illeti

A sajtos-lángosos jégkrém nem volt nyerő: gyümölcsös édesség lett a Balaton fagyija. Bővebben >>>

Ha ehhez számoljuk a legolcsóbb, ezer forintos lángost, az plusz háromezer forint, így csak egy egyszeri, nem étteremben költött étkezés tízezer forintba is kerülhet, sőt jócskán emelkedhet a hozzá elfogyasztott italok árával.

Rangsorolták a vidéki éttermeket, mutatjuk a legjobb tíz helyet

Virágzik a vidéki vendéglátás: mindegy merre indulunk az országban, díjnyertes vendéglátóhelyekben biztosan nem lesz hiány. Bővebben >>>