Rövid, előre megírt vallomást olvasott csupán fel a bíróságon a Schadl-féle korrupciós ügy tizennegyedrendű vádlottja, P.-né Z. Zsuzsanna, aki férjével együtt A. Tamásnak segített – a vád szerint – a tizenharmadrendű rendű vádlott, S. Etelka magániskolájának engedélyeztetésében, hatalmas összegért cserébe.

A „Gazdi” és Schadl is azt állítja, hogy most, a bíróságon találkozott először P.-nével, aki mindent tagad, pedig a vád szerint ő szivárogtatott ki adatokat az ötödrendű vádlottnak egy magániskola engedélyeztetésével kapcsolatban – tudósít a hvg.hu.

A. Tamás a korábbi kihallgatásain megtört és részletes vallomást tett, a nyomozóknak pedig arról beszélt, hogy milliókat adott át a jogászként dolgozó P. házaspárnak azért, hogy S. Etelka iskolájának az engedélyeztetésével kapcsolatban információkhoz jusson tőlük.

P.-né a bíróság előtt azt mondta: A.-nak ő soha nem adott át információt. A vádiratban ennek ellenére az szerepel, hogy az ötödrendű vádlott az iskoláról szóló információkért cserébe egy vidéki Tesco parkolójában először 300 ezer, majd egymillió forintot adott át – ezt pedig A. ismerte be. Erről P.-né elmondása szerint nem tudott.

P.-né vallomásához Schadl Györgynek csak annyi hozzáfűznivalója volt, hogy „a hölgy roppant szimpatikus, de életemben először látom”.

Schadl ismét elmondta azt, amit múlt héten A. bírósági meghallgatásán is: szerinte A. össze-vissza beszél az ügyben, egyszer azt vallja, hogy Schadl nem folyt bele az iskola engedélyeztetésének ügyébe, másszor azt, hogy tudott róla, sőt el is járt benne. A fővádlott most is fenntartotta, amit korábban mondott: nem járt el az iskola ügyében.

Nagyon szégyellem, hogy ilyen helyzetbe kerültünk. Bocsánatot nem kérek, mert nincs miért, de mindent meg fogok tenni azért, hogy ebből a helyzetből kikeveredjünk

– mondta hozzászólásában „Gazdi”, aki szintén azt mondta, hogy soha nem találkozott P.-nével.

P. több mint másfél órán keresztül tartó vallomásában az ötödrendű vádlott, A. Tamás vallomását próbálta szétszedni, szinte mondatonként cáfolni.

Azt elismerte, hogy valóban kapott egymillió forintot A.-tól, amely összegről azt hitte, A. korábbi tartozását rendezi ezzel felé.

Vallomása tele van ellentmondással: amikor a nyomozók először vallatták, P.-t és feleségét még nem vádolta meg bűncselekménnyel, később viszont igen. P. beszélt arról is, hogy ő maga S. Etelkával soha nem találkozott, pénzt tőle soha nem kapott.

Schadl P. vallomása után újra emlékeztette a bíróságot, hogy szerinte A. mindenkit átvert.

A., aki Schadl és P. után kapott szót, megint majdnem elsírta magát, amit Schadl nevetéssel fogadott. 

Komolytalanul viselkedett a Schadl-ügy vádlottja a bíróságon

Több komolyságot kért a Schadl-Völner per huszadrendű vádlottjától a bíróság, miután a férfi képtelen volt komolyan viselkedni a meghallgatásán. Sz. Gábor először megtagadta a vallomástételt, majd utána képtelen volt konkrét válaszokat adni a bíró kérdéseire. A vádlott nyolc osztályt végzett, sofőrként dolgozik. Bővebben >>>

Tavaly októberben a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszéken.

Az ebben foglaltak szerint az elsőrendű vádlott, Schadl György 2018 májusa előtt korrupciós kapcsolatot alakított ki a másodrendű vádlottal, Völner Pál akkori igazságügyi államtitkárral. Ennek keretében Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt – összesen legalább 83 millió forintot – adott a kormánypárti politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az őt vesztegető személy érdekeinek megfelelően gyakorolta.

Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt – összesen legalább 83 millió forintot – adott a kormánypárti politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az őt vesztegető személy érdekeinek megfelelően gyakorolta.

Schadl hét társával megállapodott abban, hogy önálló bírósági végrehajtói kinevezést kapnak, amiért cserébe a végrehajtói irodájuk működéséből őket illető osztalékot részben vagy teljes egészében visszakérte tőlük. Schadl több mint 924 millió forint illegális jövedelemre tett szert. A vádirat a 22 terhelt egyéb bűncselekményeit is tartalmazta.

A Központi Nyomozó Főügyészség azt indítványozta, hogy Schadlt tíz, Völnert pedig nyolc év börtönbüntetésre ítélje a bíróság a 200 milliós, illetve a 25 milliós pénzbüntetés mellett.

Emellett mindkettőjük közügyektől való tízéves eltiltását is indítványozták, valamint a jogi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltást, és a velük szembeni vagyonelkobzást is a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

Schadl György és Völner Pál mindent tagad.