A történelmi jelkép kihelyezésének engedélyezése ügyében az MLSZ az UEFA és FARE egyértelmű állásfoglalását kérte. A két szervezet a magyar szövetség érvelését elfogadva elismerte, hogy önmagában a történelmi Magyarország térkép és az árpádsáv színei nem minősülnek rasszista magatartásnak, viszont a drapériára helyezett további szimbólumokra és feliratokra, a szurkolói rigmusokra ez nem vonatkozik.

Mindezek alapján a szövetség engedélyezni fogja a drapériák bevitelét a soron következő két mérkőzésen.

Az elmúlt napokban az UEFA és a FARE is eljuttatta válaszát a magyar szövetséghez. A várakozásoknak megfelelően a két szervezet továbbra is harcol a kirekesztés, és kiváltképp a rasszizmus ellen, ezért az ilyen üzenetet hordozó drapériákat ezután is büntetni fogja, ugyanakkor jelentős előrelépést jelent, hogy a kizárólag a történelmi Magyarország térképét és a magyar nemzeti színeket tartalmazó molinó önmagában nem minősül fegyelmi vétségnek.

A történelmi Magyarország térképe engedélyezett

Az egyeztetések eredményeképpen a történelmi Magyarország tiszteletét és a határontúli szurkolókkal való összetartozást szimbolizáló drapéria stadionba történő bevitelét a szövetség engedélyezni fogja az alábbi feltételek betartása mellett:

 

  • kizárólag a történelmi Magyarország térképét ábrázolhatja, más szimbólumot vagy feliratot nem;
  • kizárólag piros, fehér és zöld színek lehetnek rajta;
  • a molinót – a megszokott módon – be kell mutatni tartalma, valamint az égésmentesítés ellenőrzése miatt;
  • a molinó a stadionban nem korlátozhatja a szurkolókat a mérkőzés zavartalan nézésében.

 

A szurkolóknak viszont tudnia kell, hogy ha a fentiek szerint engedélyezett drapériára a kihelyezésekor bármilyen rasszista vagy politikai üzenet kerül, akkor az fegyelmi eljárást von maga után, és ezzel maguknak, szurkolótársaiknak, a csapatnak és a magyar labdarúgás megítélésének ártanak. Az MLSZ minden szurkolót arra kér, hogy tartózkodjon a gyűlölet és a kirekesztés minden formájától.